Hat szavazattal egy ellenében az Emberi Jogok Európai Bírósága úgy ítélte meg: a magyar állam nem sérti Karsai Dániel emberi jogait azzal, hogy hazánkban tilos az eutanázia. A döntés még nem végleges, de ha az marad, nem hoz változást a jogrendszerben, a magyar emberek továbbra sem kérhetnek segítséget az életük befejezésehez, ha azt saját megítélésük szerint már nem tudják méltóságukat megőrizve folytatni.

Az indoklás szerint az Európai Egyezmény 8. cikkét - ez a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jog - önmagában véve nem sértették meg, a 14. cikkét - ez pedig a megkülönböztetés tilalma - pedig a 8. cikkel összefüggésben nem.Vagyis a bíróság nem találta a magánélethez való jog sérelmét megalapozottnak.

Az ítélet indoklását itt lehet olvasni. Az alkotmányjogász a strasbourgi ítéletben bízott, de a bíróság döntése még nem végleges: jogi csapatával beadják a Nagykamara eljárása iránti kérelmünket, amire három hónapjuk van. Arról, hogy ez mit jelent pontosan, a TASZ jogászának írását ajánljuk.

Háttér

„Álmomban békésen eltávoztam, mosollyal az arcomon. Aztán felkeltem és szembesültem a rideg valóságommal”,kezdte felszólalását a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán Karsai Dániel alkotmányjogász még novemberben, miután pert indított, hogy maga dönthessen az élete végéről. A gyorsított eljárás során szakértőket is meghallgattak. Az ügyvéd győzelmével a magyar kormánynak változtatnia kell a hatályos jogszabályokon, és engedélyeznie kell az aktív életvégi döntést.

A jogászt Stánicz Péter képviseli Strasbourgban. Magyarországon akár öt évre is börtönbe kerülhet, aki segít az aktív életvégi döntés végrehajtásában - ez az úgynevezett asszisztált öngyilkosság. A passzív életvégi döntés, azaz az életmentő, fenntartó kezelések visszautasítása ugyan 1997 óta elvileg legális nálunk, de a bürokrácián nagyon keveseknek sikerült eddig átverekedniük magukat. Nem beszélve azokról - ilyen Karsai esete is -, akik nem kapnak kezelést, tehát nincs mit visszautasítaniuk.

Stánicz szerint a strasbourgi bíróság csütörtökön azzal érvelt, hogy az életvégi döntések szélesebbre tárása a visszaélések lehetőségét rejti magában, akár egy „csúszós lejtő lehetne”, ha tágabb teret engednének az életvégi döntéseknek. A bíróság szerint a modern orvostudomány teljesen nem tudja kiiktatni a szenvedést, de Magyarországon Karsainak lehetősége van magas színvonalú pallitatív ellátást igénybe venni.

Karsainál tavaly nyáron diagnosztizáltak ALS betegséget, ami a központi idegrendszer mozgásért, beszédért, nyelésért és légzésért felelős izmainak pusztulásával, idővel teljes bénulással és fulladással jár. A betegség kialakulásának pontos okai nem ismertek, így nem is gyógyítható. A 444-nek adott interjúban úgy fogalmazott, az eutanázia ellenzése hitbeli kérdés, ami abból fakad, hogy össztársadalmi szinten eltávolodtunk a halál eseményétől. Nem látjuk és nem beszélünk róla, ezért félünk tőle - pedig az élet része a vége is.

Az életvégi döntés szabad választás, a tilalom viszont azok jogait sérti, akik nem fognak meggyógyulni.

Bár az eltelt hónapokban több sorstársa csatlakozott a beadványához, amiben azt kérte, hogy maga dönthessen az élete végéről, ezzel párhuzamosan a magyar kormány végig azt kérte a strasbourgi bíróságtól, hogy Karsai keresetét nyilvánítsa elfogadhatatlannak. A fideszes képviselők szó nélkül elmentek mellette, Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jobbulást kívánt a gyógyíthatatlan beteg férfinak. Népszavazási kérelmét elkaszálták, és Sulyok Tamás államfővel való találkozója sem hozott sikert.

Kinek a halála?

Az ALS-es beteg fizikailag leépül, de szellemileg végig ép marad, pontosan tudatában van annak, mi történik vele, mi zajlik körülötte - csak éppen hatni nem tud már senkire és semmire. Még magára sem.

A világon elsőként Hollandia legalizálta az aktív életvégi döntést 2002-ben, ezt követően pedig még ugyanabban az évben megszületett a belga törvény is, ami lehetővé teszi a kegyes halált a gyógyíthatatlan betegek számára. Később Luxemburg, Kolumbia, Új-Zéland, Spanyolország és hosszas jogi huzavona után Portugália is csatlakozott az aktív eutanáziát engedélyező országok sorához. Arra, hogy a jog nem feltétlenül követi le a társadalom hozzáállását, jó példa, hogy több friss felmérés szerint is a magyarok kétharmada vagy még nagyobb százaléka támogatja az aktív életvégi döntéseket - bár ebben alighanem része van a Karsai által elindított párbeszédnek, éles helyzetben pedig lehet, hogy egészen mást adnának ki a számok - mégsem tartozunk azon országok közé, ahol erre van lehetőség.

Az emberi méltósághoz való jogot sokféleképpen lehet értelmezni. A magyar alkotmányos rend például nagyon tágan értelmezi a kérdést: az aktív eutanázia bevezetéséhez gyakorlatilag egy vesszőt sem kéne odébb rakni az Alaptörvényben. Az ügyvéd szerint az életvégi döntés ellenzése sokkal inkább hitbeli kérdés, ami abból fakad, hogy össztársadalmi szinten eltávolodtunk a halál eseményétől. Nem látjuk és nem beszélünk róla, ezért félünk tőle - pedig az élet része a vége is.

Hosszan lehetne értekezni arról, hogy a jelenlegi magyar kormánynak és a mindenkori hatalomnak miért fájna, hogy az életünk (végé)ről szabadon rendelkezhetünk, hogy a minket megillető alapvető emberi jogainkért akár Strasbourgig mehessünk - de ez minden bizonnyal túlmutat az eutanázia, vagyis a fogyatékossággal élők meggyilkolására létrehozott náci eutanázia program óta etikusan életvégi döntés kérdésén. Az eutanázia erkölcsi megengedhetősége egészen Szókratészig, Platónig és az ókori sztoikus filozófusokig vezet, de a legalizálására törekvő első modern mozgalom 1935-ben indult Angliából. Itt egyébként továbbra sem lehet törvényesen aktív életvégi döntést hozni.

Magyarországon a passzív eutanázia 1997 óta legális. Ez annyit jelent, hogy előzetesen, közjegyző előtt, közokiratba foglalva vissza lehet utasítani életmentő vagy életfenntartó kezeléseket, aztán egy orvosi bizottság ezt megvizsgálja, ha és amikor eljön az idő. A legtöbb helyen nem kérdés, hogy a döntésképes felnőttek önrendelkezési joga kiterjed az életfenntartó kezelés visszautasítására is, Karsai szerint azonban az egész rettentően bürokratikus, egy ombudsmani jelentés szerint a huszonöt évvel ezelőtti bevezetése óta szinte senki sem tudott élni a lehetőséggel.

A választás szabadsága

Az öngyilkosságban való közreműködés - asszisztált öngyilkosság - nálunk szintén bűncselekmény, egytől öt évig terjedő börtönbüntetés járhat érte, szemben Ausztriával, Finnországgal, Németországgal, Svájccal, Kanadával és az Egyesült Államok bizonyos részeivel. A magyar büntetőjog úgy rendelkezik, hogy magyar állampolgár terhére elkövetett bűncselekmény akkor is büntethető idehaza, ha azt olyan országban követik el, ahol az nem számít bűncselekménynek. Így tehát azokba az országokba menni sem opció, ahol az aktív életvégi döntés már legális - illetve nem biztos, hogy megéri.

Az aktív eutanázia ellenzői a vallásos eszmerendszereken túl leggyakrabban a visszaélések és műhibák lehetőségére, az orvosi felelősségre szoktak hivatkozni: történetesen arra, hogy mi van, ha valakiről utólag derül ki, hogy mégis lehetett volna rajta segíteni. Márpedig az orvosokat erre esketik fel, „Ne árts!”, és az emberi életekért küzdeni a végsőkig. Kérdés, hogy mit jelent ártani.

Életvégi döntést - legyen az passzív vagy aktív - a konszenzus szerint csak gyógyíthatatlan betegeknél vagy olyanoknál alkalmazhatnak, akiknek az állapotában már nem fog beállni pozitív változás. Eleve nagy nehézségekbe ütközünk, ha megpróbáljuk definiálni, hogy mikortól számít valaki gyógyíthatatlannak; mást gondol erről egy orvos, az érintett, aki nap mint nap járja meg a poklok poklát, és mást a szerette, családtagja, aki retteg attól, hogy elveszíti.

Jogászok körében elterjedt nézet, hogy az emberölés nem mindig megvetendő cselekedet, a kérdés csak az, hogy az emberi méltósághoz való jog megelőzheti-e az élethez való jogot. Karsai még nem hozott életvégi döntést, és ahogy korábban is hangsúlyozta: lehet, hogy nem is fog. A választás szabadságát kérte magának.