Nem is tudom, honnan kezdjem, hogyan bontsam ki a teljes abszurditását annak, amivel a magyar könyvszakma legerősebb szereplője előrukkolt. Apróság az egész, de beszédes apróság. (A politikát a végére hagyom.)

Talán először megvonhatjuk a látszólag egyértelmű határt a díjak és a sikerlisták között. A díj az értelmező szótár – és az általános nyelvhasználat – szerint is valamely kimagasló teljesítmény jutalmazására kitűzött, adott pénzösszeg vagy értékes tárgy. Ennek odaítéléséről egy – jó esetben hozzáértőkből álló – zsűri dönt. A sikerlista ezzel szemben nem az ízlés, hanem a statisztika terméke. Semmiképpen nem objektív abban az értelemben, hogy nincs két ugyanolyan sikerlista, de az egész alapja az, hogy hány könyv fogy egy adott témakörben, időszakban, térségben.

Magyarországon a legismertebb díjakat az állam adja, ezeket a Horthy- és a Kádár-korból örököltük. Most nem arról fogunk beszélni, hogyan hullámzott ezeknek a döntéseknek a szakmai megalapozottsága, csak rögzítjük a tényt, hogy ezeket a díjakat közpénzből osztja az állam, illetve néhány esetben az önkormányzatok, valamiféle zsűrizés után. Emellett vannak magándíjak, amelyek itthon jellemzően rövidebb életűek, és a tekintélyüket annak köszönhetik, hogy elsősorban nem politikai szempontok szerint ítéli őket oda egy-egy szakmai zsűri.

A legnagyobb

A Libri Irodalmi Díj 2016 és 2022 között a legfontosabb ilyen magándíj volt. Nem kérdés, hogy a fennen hirdetett küldetéstudat mellett a Libri–Bookline kiadói és könyvkereskedelmi csoport brandépítésre is használta ezt, amivel semmi baj nincs. A hatása azonban túlmutatott önmagán: nemcsak arról volt szó, hogy a két nyertes szerző kapott 2-2 millió forintot, hanem hogy példátlan médiakampány tette láthatóvá a minőségi irodalmat. Nemcsak klasszikus médiamegjelenések és hirdetések, hanem óriásplakátok és kiemelt bolti elhelyezés – a plázákban is. Voltak olyan, szakmai körökben ajnározott, de a szélesebb közönség előtt ismeretlen szerzők, akiknek ez csak pár száz eladott példányt jelentett pluszban. De olyan színvonalas könyvek is, amelyek eladásai kilőttek, így másodvirágzásba kezdtek a díj odaítélése után.

Akinek fontos a minőségi kortárs kultúra, az joggal gondolhatta, hogy kevés ilyen hathatós segítséget kapott a magyar irodalom egy magáncégtől.

Ez nem azt jelenti, hogy ne kísérték volna kritikák a kezdeményezést. A kulturális élet állandó, kedves szórakozása puffogni ezen, és nincs olyan díj, amely ne érdemelné meg a kritikák legalább egy részét. Eleve kockázatos, hogy egy könyves cég díjazza a saját könyveit és a konkurenciát, de legalább díjazta a konkurenciát is! Nekem még az nem fért sehogy sem a fejembe, hogy az ötfős zsűriben miért ül ugyanannyi irodalmár, mint színész. Miért nem csak irodalmárok és irodalomtanárok vannak, ha már irodalmi díjnak hívja magát? Vagy ha nem az, akkor miért nincs, mondjuk, társadalomtudós a döntnökök között? Tudnék még kicsit puffogni, mint mindenki más, de minek.

Minden zsűrizés minden mozzanatába bele lehet kötni, de ebben is volt rendszer, ahogy volt benne gondolat is. A Libri összerakott egy kb. 150 tételes hosszúlistát, kb. minden számottevő megjelenést az adott évben; főleg, de nem kizárólag irodalmi műveket. Aztán szétküldtek egy felkérést „a hazai kulturális élet képviselőinek”, alighanem több száz embernek, hogy – valami utalványért vagy ajándékkönyvért cserébe – válasszon öt könyvet. (Én leginkább obskúrus verseskötetekre szavaztam, amikor el nem felejtettem.) Az így összeállt top 10-ből válogatott a zsűri, illetve a közönségdíjat osztó szavazók.

Aki bekerült a tízes listára, az szó szerint szem elé került, a metróban és a szósöl médiában is. Ami olyan keveset szereplő élő klasszikusok esetében, mint mondjuk Bodor Ádám vagy Tolnai Ottó, megmelengeti a hozzám hasonló kékharisnyák szívét. Főleg nagy kritikai megbecsültségnek örvendő fiatalabb és idősebb írók futottak be (nagy többségben férfiak), de voltak sikerszerzők, mint Bödőcs Tibor és Kepes András, illetve be-becsúsztak nem szépirodalmi szerzők, csupa komoly ember: Ungváry Krisztián és Pintér Béla, Barabási Albert László és Földényi F. László.

Aztán jött a NER

Ahogy azt a jól értesültek már évekkel korábban megjósolták, hiszen ez a rendszer logikájából következik: a NER végül eljött a könyvpiacért is.