A rabból katona, a katonából rab: a kontraszelektált rendszer kiskirályai folyamatosan újratermelődnek
- A cikk első felében szerzőnk bemutatta, hogy hiába a politika által erőltetett tobozókampány, és a leszerelés gyakorlatilag megtiltása, a Honvédség egy sor ok miatt morális és szakmai válságban van.
- A „lefelé tapos, felfelé nyal" mentalitás elburjánzása kiskirályi rendszert hozott létre a honvédségen belül.
- Az új kormányrendelet szerint a katonák bérét a saját parancsnokuk sávosan lefelé és felfelé is változtathatja, ami tovább erősíti a meglévő függőségi viszonyt beosztott és elöljáró között.
- Mint minden haderőben, a Magyar Honvédségben is vannak emberileg és szakmailag is kiváló vezetők, ennek ellentétje azonban jóval gyakoribb.
- Mély belső problémák sújtják a honvédséget, és bár ezek minden bizonnyal megoldhatók, az utolsó utáni pillanatban járunk.
A szerző saját érintettsége miatt névvel nem tudta vállalni a cikket.
Július 1-jén a Honvédek jogállásáról szóló törvény (Hjt.) helyett életbe lépett a Honvédek jogállásáról szóló kormányrendelet (Hjkr.). Ez alapvetően befolyásolja a katonák helyzetét, és egy jelentős háborúval a szomszédunkban a köz érdeklődésére jogosan számot tartó kérdés lehet.
Nem csak a „Gyúúúrcsány meg a zÓóbáán” a hibás
Az előző cikkben bemutatott leharcolt mentális állapot a kisebbik probléma a honvédségben. A Magyar Honvédség (és előtte a Magyar Néphadsereg) 1985-2018 közötti időszakban végig egy lefelé gyűrűző spirálban volt. Szinte folyamatosan szűntek meg alakulatok, komplett országrészekből tűnt el a haderő, teljes fegyvernemek szűntek meg. A haderő zsugorodása végül 2007-ben megállt, de az így eltöltött bő 20 év kitörölhetetlen nyomott hagyott.
Az előző bekezdésben leírt Magyar Honvédségben három okból maradt bent valaki: vagy megkerülhetetlenül profi volt, vagy a megfelelő hátsót nyalta (ha kell, ügyesen váltogatva), vagy pedig a vakszerencsének köszönhetően. Mindenki eldöntheti, hogy saját véleménye szerint melyik esetből volt több.
Egy ilyen rendszerben a „lefelé tapos, felfelé nyal” mentalitás vált uralkodóvá: mindig minden esetben a parancsnoknak kell a legokosabbnak lennie, az alárendeltek pedig nem mernek kritizálni. A parancsnokok egy kontraszelektált rendszer eredményeképp kerülnek a helyükre. A silány parancsnokok kiskirálykodása által okozott problémák az elmúlt évekig is egészen sokszínűek voltak, négy példával szemléltetjük mindezt:
Egy meg nem nevezett alakulat parancsnoka például a teljes, az aktuális szabályzatnak megfelelő kiképzési rendszert kidobta az ablakon és az egész zászlóaljat úgy kezdte el kiképezni, ahogy ő azt régen egy amerikai rajparancsnoki tanfolyamon tanulta. A katonákat iszonyatos pluszterhelésnek tette ki, miközben a szokásos elfoglaltságaik is megmaradtak. Amikor a vezérkari főnököt leváltották, ez a parancsnok is el lett mozdítva, az állomány pedig ott maradt a feladatok sokasága között, visszakapta egy régebbi parancsnokát, aki az előzőtől eltérő, de ugyanolyan kemény kiképzési programot kezdett el. Amikor az alakulat létszáma kritikus szintre csökkent (már a NATO-nak felajánlott feladatot is alig tudták végrehajtani), akkor egy harmadik, még régebbi parancsnokot helyeztek az alakulat élére, aki megpróbálja a romokat összekaparni.
Egy másik eset: a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) zajló tisztképzés kiszolgálására kijelölt lőteret az adott lőtér „gazdája” (egy másik alakulat parancsnoka) azonos időszakban vette igénybe. A két lőgyakorlat nem fért el a lőtéren, és amikor az NKE oktatója az év elején aláírt vezérkar-főnöki parancsra hivatkozott, akkor a másik parancsnok „ja, én utálom az egyetemet”-felkiáltással, lezártnak tekintette az ügyet. A tisztképzésért felelős vezető később annyit el tudott érni, hogy lőgyakorlatot később pótolták.
A harmadik példa. A tisztképzés egyik szakirányának hallgatói több, fontos tantárgyat nem teljesítettek, így lényegében a kirúgás fenyegette őket. A hallgatók panaszt tettek az oktatóikra azok állományilletékes parancsnokánál, hogy az oktatóik igazságtalanul és durván bántak velük. Ez a parancsnok mérlegelte a helyzetet és rossz döntést hozott, a panaszt tevő hallgatókat utasította, hogy ha valóban gondjuk van, akkor tegyenek írásban szolgálati panaszt. A minden hájjal megkent hallgatók így is tettek, aminek hatására az oktatók és parancsnokaik kényszerhelyzetbe kerültek. Az írásos panaszt ki kellett vizsgálni, a bepanaszolt oktatókat fel kellett menteni. Mindennek hatására az adott szakon a szakmai órák oktatása lényegében megszűnt, ami érthetően zavarta a többi, addig jól teljesítő hallgatót. Ők is írásban fordultak a parancsnokaikhoz a helyzet rendezése érdekében, azonban erre válaszul őket érte retorzió az elöljáró akaratával való szembeszegülés miatt. Mindezek fényében nem meglepő, hogy a pár éve még 6-7-szeres túljelentkezést élvező tisztképző intézmény az elmúlt pár évben még pótfelvételivel is alig tudja felölteni a kívánt létszámot.
Az utolsó példa egy másik meg nem nevezett alakulatnál történt. Az alakulathoz nagy számban érkezett az új haditechnika, és a katonai tanintézetek oktatói és hallgatói jogosan voltak kíváncsiak rá. Az adott alakulat parancsnoka a tanintézetek első megkeresésére az „eszetekbe ne jusson az én eszközeim közelébe jönni” felkiáltással válaszolt. Csak később, politikai szintről érkező nyomásra vált együttműködőbbé.
Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!Partnerek
Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült. A TEFI közép- és kelet-európai független kiadók együttműködése, amelynek keretében a közép-európai régió biztonságával kapcsolatos kérdéseket járjuk körbe. A projekt célja, hogy elősegítse a tudásmegosztást az európai sajtóban, és hozzájáruljon egy ellenállóbb európai demokráciához.
A Magyar Jeti Zrt. partnerei a projektben: Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).
A partnerség közös, angol nyelvű honlapja az alábbi linken érhető el: https://easternfrontier.eu/
A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.