Rendelettel tiltaná el a kormány a 18 éven aluliakat az energiaitaloktól

gasztronómia
július 13., 13:50

A kereszténydemokrata képviselők tavaly óta lobbiznak azért, hogy az energiaitaloknál is az alkoholhoz hasonló szigort vezessenek be, vagyis 18 éven aluliak ne vehessék ezeket. Erről már egy törvénytervezetet is benyújtottak áprilisban a parlamentnek, ami még nem jutott el a szavazásig, egyelőre a Törvényalkotási Bizottság eljárására vár.

Úgy látszik, hogy az Igazságügyi Minisztérium ezt már nem várja meg, mert pénteken közzétettek egy rendelettervezetet, ami már pontosan meghatározza, milyen tartalmú energiaitalokat nem szabad 18 éven aluliaknak eladni. A rendeletet július 20-ig lehet véleményezni, és ha ebben a formában életbe lép, azzal

gyakorlatilag megtiltanák az energiaitalok eladását 18 éven aluliaknak.

A tervezetben meghatározzák azokat az összetevőket, amiknek a meghatározott mértékű jelenléte a legnagyobb kockázatot jelenti a fiatalok egészségének a megőrzése szempontjából. A cél az, hogy az élelmiszerpiacon található energiaitalok (és ilyen hatással rendelkező egyéb élelmiszer-termékek) minél szélesebb körét vonják a szabályozás alá.

A rendelet alapján nem lehetne olyan alkoholmentes italt 18 éven aluliaknak eladni, ami legalább 15 mg/100ml mennyiségben tartalmaz bármely, a metil-xantinok csoportjába tartozó (például a koffein) vegyületet vagy tartalmaz metil-xantint és a következő anyagok bármelyikét: ginseng, L-arginin, inozitol, glükuronolakton, taurin. Többek között a koffein is metilxantin-származéknak számít.

Mi számít energiaitalnak?

Ezt Magyarországon a népegészségügyi termékadóról törvény határozza meg, ami alapján az a termék nevezhető energiaitalnak, aminek a koffeintartalma meghaladja a 15mg/100ml mennyiséget. Illetve valamelyik összetevője tartalmazz és ginsenget, L-arginint vagy legalább 10 milligramm/100 milliliter mennyiségű taurint vagy ezek kombinációját.

  • Például egy 250 milliliteres Red Bull 80 milligramm koffeint tartalmaz;
  • Egy Hell Classicban 32 milligramm /100 milliliter koffein van;
  • Egy 500 milliliteres Monsterben pedig 160 milligramm koffein található.

Inkább a fiúk tolták túl

A rendelettervezet határvizsgálati lapján megemlítik, hogy a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központhoz a 2011 novembere és 2023 októbere között összesen 565 esetben érkezett jelentés az energiaital-fogyasztással összefüggő eseményekről, rosszullétekről, kellemetlen tünetekről. A bejelentett események 26 százaléka lányokat, 74 százaléka pedig fiúkat érintett. Az elfogyasztott energiaital mennyisége személyenként 1 deciliter és 2,5 liter között változott. Az energiaitalt esetek 21,5 százalékában (97 esetben) alkohollal együtt fogyasztották.

Nemrég egyébként a Qubit is bemutatta azt a kutatást, ami alapján az alkohol és a koffein együttes fogyasztása maradandó károsodásokat okoz. Azok a patkányok, amiket a koktéllal itattak, a későbbiekben is rosszabbul teljesítettek a memóriateszteken, és a tanulási képességeik is romlottak. A vizsgálatokból az is kiderült, hogy az ital megzavarja az agysejtek közötti kommunikációt.

Az energiaital-fogyasztással járó tünetek: szédülés, ájulás, hányás, hányinger, erős szívdobogás, remegés, balkéz zsibbadás, magas vérnyomás, fejfájás, mellkasi fájdalom, nyugtalanság. A Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adatai alapján a tünetekkel, rosszullétekkel érintett 450 fő 74 százaléka (333 fő) 18 év alatti fiatal volt. A gyermekeknél és serdülőknél negatív hatással lehet az idegrendszer, a szív- és érrendszer fejlődésére, függőség alakulhat ki. A tervezetben foglaltak ezek a káros hatásokat akarják megelőzni.

Kiemelt videóink