Joe Biden amerikai elnök felszólította Amerikát, hogy fogjon össze a Donald Trump volt elnök ellen szombaton elkövetett merényletkísérlet után, írja az AP.
Biden elrendelte a támadás előzményeinek gyors biztonsági kivizsgálatát, és arra kérte az embereket, hogy ne próbálják meg kitalálni a merénylő indítékait. Az elnök utasította a titkosszolgálatokat, hogy vizsgálják felül a jövő héten kezdődő republikánus nemzeti gyűlés biztonsági intézkedéseit is.
Elmondása szerint szombat este röviden, de jót beszélgetett Trumppal, és őszintén hálás, hogy a volt elnök jól van, és felépül. Biden szerint Amerikában nincs helye az erőszaknak, és elítélte lövöldözést. Hasonlóan tettek a világ más államfői is.
Az elnök és tanácsadói a merénylet után kénytelen újragondolni – nem problémamentes – kampányát: kampányvideóit leállította, és elhalasztotta hétfői texasi útját. Biden vasárnap este az Ovális Irodából tervez beszédet intézni a nemzethez.
A merénylet után Trump arról posztolt, hogy „ebben a pillanatban fontosabb, mint valaha, hogy összefogjunk, és megmutassuk igazi amerikai jellemünket, hogy erősek és elszántak maradjunk, és ne hagyjuk, hogy a Gonosz győzzön”. A húsz éves merénylőről egyelőre nem sok információ elérhető, azok viszont itt olvashatók.
Egy férfi látta a tetőn mászó fegyveres támadót, de hiába próbált szólni a rendőröknek. A titkosszolgálat vizsgálja, milyen mulasztások történtek.
A politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában - írta Ursula von der Leyen. Az orosz vezetés szerint a Biden-adminisztráció által kialakított légkör ágyazott meg a merényletnek.
Az elnök újraválasztási kampányának finanszírozói azonban kivárnak, és több demokrata képviselő kéri, hogy az ország érdekében lépjen vissza.
Két éve érettségizett és idén szavazott volna először.
„Nem fogunk félni, kitartunk hitünkben és dacolunk a gonoszsággal szemben” - írta.