Vadai Ágnes kérdésére feljelentés született két fantomalapítvány ügyében

belföld
július 22., 13:47

Polt Péter legfőbb ügyész feljelentésként értelmezte Vadai Ágnes azon kérdését, hogy végeznek-e érdemi munkát a Közép-európai Oktatási Alapítvány vezetői és a Fudan Hungary Alapítvány kuratóriumi és felügyelőbizottság tagjai?

Vadai a 24.hu cikkére hivatkozik, melyben megírták, százmilliók mentek el tavaly a Közép-európai Oktatási Alapítványra, amelynek elitiskolát kellene működtetnie Lipótmezőn, de még a bontási tervig sem jutott el.

A 2022. április 19-i Magyar Közlönyben jelent meg egy kormányrendelet, melyben kiemelt beruházássá nyilvánították az egykori Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) helyén megvalósuló iskolafejlesztést. Az, hogy az egykori Lipótmezőt is megkapja a Közép-európai Oktatási Alapítvány, 2020 decemberében derült ki. Az alapítvány létrehozását Semjén Zsolt és Szijjártó Péter kezdeményezte.

A 24.hu szerint hiába kellene már működnie a bentlakásos iskolának, még a bontás sem kezdődött el, de az alapítvány tavaly összesen 402 millió forintot költött el az általuk igénybe vett szolgáltatásokra a most leadott beszámolójuk szerint.

Vadai kérdésnek másik fele arra vonatkozik, hogy bár úgy tűnik a kínai Fudan Egyetem nem jön Magyarországra, a Fudan Hungary Alapítvány továbbra is működik, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok pedig felveszik a tiszteletdíjukat. Az előző évben a kuratóriumi tagoknak 34,6 milliót, a felügyelőbizottságnak 15,9 milliót, az ügyvezetésnek pedig 27,7 millió forintot fizettek ki.

Polt Péter Vadai Ágnesnek küldött válaszában azt írja, levelét feljelentésként értékelte és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodának továbbította.

Ebben egyébként semmi meglepő nincs, a legfőbb ügyész a legtöbb esetben ezt teszi, ha Vadai Ágnes kérdez tőle valamit. Ez volt a reakciója a CÖF-ös képlopás esetén, akkor, amikor a CÖF-ös plakátokat kiadó cég ügyéről, a Mészáros Lőrinc cége által kiírt és Mészáros Lőrinc másik cége által elnyert közbeszerzésről kérdezte Vadai, de ez történt például a gödi akkugyár ügyében is, vagy akkor, amikor a DK-s politikus arról kérdezte, hogy az állami MTÜ miért hirdette az Orbán család érdekeltségét.