Hivatali vesztegetéssel gyanúsítják Óbuda DK-s polgármesterét

POLITIKA
augusztus 14., 19:16

Véget ért Kiss László kihallgatása, hivatali vesztegetés elfogadásával gyanúsítják – közölte az óbudai polgármester ügyvédje, Zamecsnik Péter a Magyar Nemzettel. Az ügyvéd azt mondta, az ügyészség kezdeményezte Kiss letartóztatását, aki abszurdnak tartja a gyanúsítást. A lap úgy tudja, a hatóság a polgármesteren kívül több embert is gyanúsítottként hallgatott ki. Az óbudai korrupciós ügyben a nap folyamán házkutatást tartottak Kissnél, akit be is vittek a rendőrök.

A Központi Nyomozó Főügyészség reggeli közleménye szerint összehangolt nyomozási cselekményeket hajtanak végre egy „vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő nyomozásában”. Az „újabb eljárási cselekményekben” ötven hivatalos személy vesz részt, az akcióban – az ügyészség felkérésére – a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség is közreműködik.

Az ügyről tájékoztatást az „elsődleges nyomozati cselekmények” elvégzése után, várhatóan csütörtökön adnak. Zamecsnik Péter a Hit Rádiónak azt mondta, pénteken 9 órakor döntenek arról, hogy Kiss Lászlót letartóztatják-e.

Kiss László
photo_camera Kiss László Fotó: Ruzsa Rania / Főpolgármesteri Hivatal

Czeglédy Gergőt, Óbuda MSZP-s alpolgármesterét június 18-án vették őrizetbe, minősített hivatali vesztegetés elfogadásának bűntettével gyanúsították meg, akkor egy hónapos letartóztatást rendeltek el.

A megalapozott gyanú szerint egy férfi – két reklámtevékenységet folytató cég ügyvezetőjeként – több mint 100 millió forintot fizetett az alpolgármesternek azért, hogy hivatali helyzetét felhasználva közbenjárjon a reklámberendezések fennmaradásához, további reklámcélú használatához, illetve hasznosításához szükséges engedélyek és hozzájárulás megadása érdekében. Az ügyvezető fiktív szerződéseket kötött több, erre a célra létrehozott céggel, amik a gyanú szerint a színlelt szerződésekben leírt szolgáltatást a valóságban nem teljesítették, azzal kapcsolatban nem végeztek semmilyen tevékenységet, az már a szerződések megkötésekor sem állt a felek szándékában.

Kiemelt videóink