• Szlovákiában teligázzal ment neki a kormány a kulturális szférának, egymás után váltják le a vezetőket, mire sokezres tüntetéseken követelik a miniszter távozását.
• Az ország történetének legnagyobb petícióját a dunaszerdahelyi Németh Ilona indította, erre a minisztérium az egyetemi tanárt feljelentette, a rendőrség kihallgatta.
• Hogy exportálta Szlovákiába az Orbán-kormány a kultúrharcot?
• Kik ezek a konteós-szélsőjobbos figurák, akik megkapták a kultúra irányítását?
• Miről akarja elterelni a figyelmet Fico az értelmiségi gumicsontokkal?
• Hogy uralta le a magyar kisebbséget a budapesti politika?
• Hogy érdemes ellenállni, mit tud tanulni Szlovákia a magyar tapasztalatból?
• Interjú Németh Ilona szlovákiai magyar Munkácsy-díjas képzőművésszel, aktivistával.

A miniszter feljelentette, a rendőrség kihallgatta, miután egy nyílt levélben a kulturális miniszter távozását követelték. Ezután múlt héten megint 180 ezren írtak alá egy újabb petíciót a miniszter visszahívására. Számított ekkora kiállásra?

Egyáltalán nem. Főleg, hogy az én kihallgatásom is arról szólt, hogy nyomást gyakoroljanak azokra, akik nyilvánosan tiltakoznának. Ez azonban, úgy látszik, csak aktivizálja az embereket.

Miért indultak az eredeti tiltakozások?

A Smer októberi választási győzelme után gyorsan kiderült, hogy az új kormány támadást indít a kritikát megfogalmazó médiumok, a kultúra úgynevezett liberális szereplői és több kulturális intézmény ellen. Az új kulturális miniszter az első sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a szlovák kultúra nem lehet más, csakis szlovák. Azóta ez egy szállóige és közröhej tárgya lett, én is írtam rá egy nyilatkozatot, hogy ez teljesen elfogadhatatlan, mert kikerekesztő és veszélyt jelent a nemzeti kisebbségek kultúrájára.

Aztán elkezdődött a politikai támadás az egyetlen, akkor még állami támogatásból fenntartott kortárs művészeti galéria, a pozsonyi Kunsthalle ellen, és elkezdték mondani, hogy meg kell reformálni a köztévét, meg hogy át kell alakítani a kulturális alapok működését.

Azóta ezek mind megtörténtek, majd leváltották a két legnagyobb, szimbolikus jelentőséggel is bíró kulturális intézmény, a Nemzeti Színház és a Nemzeti Galéria igazgatóját.

A Nemzeti Múzeum igazgatójára is ugyanez a sors vár állítólag, neki azért nem tudták még kézbesíteni a felmondást, mert szabadságon van.

Mit kifogásolt konkrétan a minisztérium?

A Kunsthallét azért kellett beszántani, mert a miniszterasszony szerint „az LMBTQI+ propagandának” vált az eszközévé. 15 évig küzdöttünk azért, hogy létrejöjjön a Kunsthalle, ami ugyan sokkal kisebb volt, mint a budapesti Műcsarnok, de nemzetközi és hazai kortárs művészetet mutatott be, jó színvonalon. Ami leginkább kiverte a biztosítékot, az főleg az utolsó éves program volt, ami a queer identitással, különböző kisebbségekkel és a posztkolonializmussal foglalkozott, azokkal a kérdésekkel, amikről normális körülmények között most éppen beszélnünk kellene. Persze ez nem „LMBTQI+ propaganda” volt, hanem művészeti program. Az igazgatót lemondatták, aztán felszámolták az intézmény önállóságát is.

A Nemzeti Színház is woke ügyeket vitt színpadra, vagy más veszélyes kispolgári elhajlásai voltak a kormány szerint?

A Nemzeti Színházzal és a Nemzeti Galériával kapcsolatban az a szöveg, hogy ezek elherdálják a közvagyont. De nem hangzanak el bizonyítékok, ahogy arról sem tudni, hogy mi a víziója az új vezetéseknek.

Miért éppen önt jelentette fel a miniszter?