Dmitrij Medvegyev szerint Kurszk után nincs miről tárgyalni, amíg az ellenséget teljes egészében szét nem verik

külföld
augusztus 21., 10:35

„Véleményem szerint az utóbbi időben volt egy csapda, amibe hazánk bizonyos körülmények között beleeshetett volna. Nevezetesen a nemzetközi közösség által javasolt és a kijevi rezsimre kényszerített korai, szükségtelen béketárgyalások. Tisztázatlan kilátásokkal és következményekkel” – írja a Telegramon Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács elnökhelyettese.

Dmitrij Medvegyev a Kremlben 2023. március 21-én.
photo_camera Dmitrij Medvegyev a Kremlben, 2023. március 21-én Fotó: SERGEI KARPUKHIN/AFP

„Miután a neonácik terrorcselekményt követtek el a kurszki régióban, minden a helyére került. Vége az illetéktelen közvetítők üres fecsegésének a békéről. Most már mindenki mindent ért, még ha nem is mondja ki hangosan. Rájöttek, hogy addig nem lesz több tárgyalás, amíg az ellenséget szét nem verjük”.

A volt elnök-miniszterelnök – akinek hivatali ideje alatt 2014-ben Oroszország megszállta a Krímet – Joe Biden amerikai elnököt is megemlítette, azt írta: „Szóval ne örüljön ennek a csúnya arcú, zilált fehér hajú szemétláda abból az országból, ahol a terrorakciót előkészítették.” Szerinte az Egyesült Államok rosszabbul járt, „mint az általa irányított Ukrajna”, azt mondta, több értelmetlen terrortámadás lesz az országban.

Ukrajna szerinte sokkal több pénzt fog elkölteni, több sérült haditechnikája lesz, és sokkal többen fognak meghalni. „A szerencsétlen ukrán jobbágyok tovább csókolgathatják angolszász uraik, az őket kínzó nekrofilok véres kezét” – zárta a posztot.

Az orosz média szerint több mint 122 ezer orosz menekült el a határ menti régiókból a kurszki invázió közepette. Volodimir Zelenszkij azt mondta, az ukrán erők eddig 1250 négyzetkilométert és 92 települést foglaltak el. Az ukrán elnök szerint a cél egy ütközőzóna kialakítása. A kurszki offenzíva miatt állítólag megszakadtak a titkos tárgyalások az oroszok és az ukránok között.

Kiemelt videóink