Az első harci bevetésen máris elvesztett egy F-16-ost Ukrajna

külföld
augusztus 29., 20:46

Lezuhant egy F-16-os Ukrajnában, a tíz, alig néhány hete megkapott amerikai vadászgép egyike. Az eset még hétfőn történt, az eddigi legnagyobb orosz légitámadás idején, de csak most erősítették meg Kijevben, miután a Wall Street Journal saját értesülésként már megírta.

Hogy pontosan miért zuhant le a gép, egyelőre nem hozták nyilvánosságra. Az viszont lehet tudni, hogy a pilóta meghalt, aki ráadásul az F-16-osok átadásáért folytatott ukrán kampány egyik arca volt.

Az Egyesült Államok augusztus elején első körben tíz F-16-ost adott át Ukrajnának, a gépekre már hónapok óta folyt a kiválasztott ukrán pilóták kiképzése. Közülük a legismertebb az a Moonfish néven ismert Olekszij Mesz volt, aki most lezuhant. Vele tavaly novemberben a CNN is készített interjút, a pilóta akkor arról beszélt, hogy régi álma F-16-ossal repülni. Bár elismerte, hogy békeidőben erre sokkal hosszabb időre lenne szükség, úgy gondolta, hogy a háborúban a rendelkezésére álló szűkös hat hónap is elég lesz számára.

A hivatalos ukrán források szerint nem pilótahiba miatt zuhant le a gép, és azt mondják, nemzetközi szakértőket hívnak a baleset okainak vizsgálatához. Az ukrán légierő közleményében annyit tett még ehhez hozzá, hogy Moonfish három orosz cirkálórakétát és egy drónt semmisített meg a hétfői támadásnál a zuhanása előtt. A pilóta posztumusz ezredesi rangot kapott.

photo_camera Egy F-16-os, itt a lengyel légierőből Fotó: JAKUB PORZYCKI/NurPhoto via AFP

Zelenszkij ukrán elnök kedden közölte, hogy az ukrán légierő az újonnan megkapott F-16-osokat is bevetette az Oroszország által hétfőn indított, "eddigi legnagyobb Ukrajna elleni légitámadás" során. Ez volt az első alkalom, hogy az ukránok hivatalosan megerősítették, hogy bevetették a légiharcokban a gépeket. Arról akkor még nem esett szó, hogy a tíz közül az egyik amerikai vadászgépet már el is vesztették.

2024 végéig további 20 amerikai gyártmányú repülőgép érkezik Ukrajnába, de más országok is felajánlottak F-16-osokat. A 24 holland F-16-osról éppen csütörtökön közölte a holland vezérkari főnök, hogy Ukrajna azokat bevetheti Oroszország felett is.

(Meduza, CNN)

Kiemelt videóink