Sok nevelőszülő hagyja abba, mert nem hajlandó kitölteni a kifogástalan életvitelről szóló tesztet

belföld
augusztus 30., 08:44

113 nevelőszülő már biztosan felhagy a hivatásával, mert nem hajlandó alávetni magát a kifogástalan életvitel újonnan bevezetett ellenőrzésének – írja a Népszava a Belügyminisztérium nekik küldött válasza alapján. Mint írják, már is eddig is 2000 nevelőszülő hiányzott a rendszerből. Arról nem adott tájékoztatást a tárca, hogy mi lesz a távozó nevelőszülőknél élő gyerekek sorsa.

A kifogástalan életvitelt mostantól egy 500 kérdéses alkalmassági vizsgával ellenőrzik a gyermekvédelemben. A kérdések többek között a nemi életre és irányultságra, alkoholfogyasztási és szórakozási szokásokra is rákérdeznek. Az új tesztet a kormány a kegyelmi botrányra reagálva vezette be, azt hangsúlyozva, hogy ezzel akarják megelőzni a pedofil és egyéb visszaéléseket.

Aki nem tölti ki az adatlapot, azt elbocsátják, miközben a teszt bevezetése többek szerint személyiségi jogokat sért. Ezért a gyermekotthonokban is több alkalmazott mukaviszonya szűnik meg, a budapesti Cseppkő gyermekotthonból például 18-an távoznak. A Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) rendőrökkel a gyermekvédelemben dolgozók lakásában is ellenőrzéseket végez, környezettanulmányt készítenek, felmérik a dolgozó szokásait, és azt, hogy milyen körülmények között él. Erről a szomszédokat is megkérdezik.

A Népszava információi szerint a nevelőszülők közül 137-en tagadták meg a kifogástalan életvitel ellenőrzéséről szóló adatlap kitöltését, 128-an pedig a jogviszonyuk megszüntetését kérték.

Kiemelt videóink