Koppenhága is azon gondolkodik, hogy megpályázza a 2036-os nyári olimpiát. Ugyanezt az évet nézte ki Orbán Viktor is: szerinte ha akarjuk, Budapest el tudja hozni a játékokat.
A dánok már korábban is szemeztek a rendezés ötletével, amire Thomas Bach NOB-elnök is biztatta őket: „Senkinek a sportvilágban nem lehet kétsége afelől, hogy Dánia szervezési és logisztikai szempontból fantasztikus olimpiát tud rendezni” –mondta.
A NOB akkoriban kezdte erősebben hangsúlyozni, hogy a teljesen elszállt költségvetések és grandiózus olimpiák helyett vissza kellene térni az emberibb léptékű játékokhoz. Párizsban a megelőző három olimpiához, a költségrekorder Rióhoz, Londonhoz és Tokióhoz képest végül is vissza tudták fogni a kiadásokat, de az eredeti tervekhez képest így is a duplájára hízott a költségvetés. A számla több mint 8 milliárd euróra jött ki végül, pedig a francia főváros már eleve nagyon jól állt létesítményekben és infrastruktúrában.
„Az a vízióm, hogy a valaha volt legkisebb és legfenntarthatóbb olimpiát kell megrendeznünk”
– mondta most Mia Nyegaard Koppenhága kulturáért és szabadidőért felelős polgármestere, és a 2036-os játékokat tűzte ki célul.
Ez a legkorábbi lehetséges dátum, hiszen az már eldőlt, hogy 2028-ban Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane ad otthont a nyári olimpiának. 2036-ban így is mérsékeltek az európai kandidálók esélyei. A kontinensek közül elvileg Ázsia jöhetne, főleg Szaúd-Arábia, Katar és India pályázatával számolnak. Emiatt az érdeklődését a párizsi záróünnepség után bejelentő Varsó már eleve későbbi időpontra aspirál: Donald Tusk lengyel miniszterelnök 2040-es vagy '44-es rendezést tart reálisnak.
Orbán Viktor ezzel együtt úgy gondolja, hogy a 2036-os olimpia Budapesté lehet: "Az aranykapu ki van nyitva, csak át kéne bújni rajta" - mondta a miniszterelnök a nagy olimpiaügyi megfejtésében a Nemzeti Sportban. Karácsony Gergely főpolgármester azt mondja, ő nem áll a budapesti olimpia útjába, ha a kormány teljesíti a feltételeit.
Egy alternatív történelem budapesti olimpiájának megnyitó ünnepségéről Vidnyánszky Attila és Orbán Ráhel show-jával itt olvashatják tudósításunkat.