Putyin azt mondta, Oroszország dróntámadások esetén „megfontolja” a nukleáris fegyverek bevetését

háború
szeptember 25., 20:22

Vlagyimir Putyin a nukleáris elrettentésről tartott ülést az orosz Biztonsági Tanácsban, ahol az orosz elnök javasolta a nukleáris erők alkalmazásával kapcsolatos megközelítések „korrekcióját” és az állami politika alapjainak aktualizálását a nukleáris elrettentés területén.

Putyin a katonai-politikai helyzet változásával magyarázta a javaslatát. Szerinte az orosz hatóságoknak figyelembe kell venniük „az Oroszországot és szövetségeseinket fenyegető új katonai veszélyforrások és kockázatok megjelenését” is. Azt mondta, a védelmi minisztérium, a külügyminisztérium és a Biztonsági Tanács értékelte, hogy szükség van-e Oroszország megközelítéseinek kiigazítására a nukleáris erők esetleges alkalmazásával kapcsolatban. Ennek eredményeként „számos pontosítást javasoltak a nukleáris fegyverek bevetésének feltételeinek meghatározását illetően”.

Ezek között a „pontosítások” között Putyin megnevezte ezeket:

  • A katonai fenyegetések, amiknek a semlegesítése érdekében „nukleáris elrettentő intézkedéseket” hajtanak végre.
  • Oroszország elleni agresszió bármely nem atomhatalom részéről, de egy atomhatalom részvételével vagy támogatásával: az ilyen agressziót Oroszország közös támadásuknak javasolják tekinteni.
  • A nukleáris fegyverek alkalmazása Oroszország és Fehéroroszország elleni agresszió esetén, beleértve azt is, „ha az ellenség hagyományos fegyvereket használva kritikus fenyegetést jelent szuverenitásunkra nézve”.

Ezenkívül Putyin elmondta, hogy a módosítások meghatározzák a feltételeit annak, hogy Oroszország áttérjen a nukleáris fegyverek használatára: „Oroszországnak a nukleáris fegyverek használatára való áttérésének feltételei egyértelműen meg vannak határozva. Megfontoljuk ezt a lehetőséget, amint megbízható információkat kapunk a légi és űrbeli támadófegyverek tömeges bevetéséről és államhatárunk átlépéséről. Stratégiai és taktikai repülőgépekre, cirkálórakétákra, drónokra, hiperszonikus és egyéb légi járművekre gondolok.”

Putyin az összes javasolt „pontosítást” „mélyen ellenőrzöttnek és az Oroszországi Föderációval kapcsolatos modern katonai fenyegetésekkel és kockázatokkal arányosnak” nevezte.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben 2024. szeptember 25-én.
photo_camera Vlagyimir Putyin orosz elnök a Kremlben 2024. szeptember 25-én. Fotó: Makszim Semetov/AFP

Az ukrajnai invázió kezdete óta az orosz hatóságok folyamatosan atomfegyverekkel fenyegetőznek. Oroszország többek között nukleáris fegyvereket telepített Fehéroroszországba, és mindkét ország nukleáris gyakorlatokat jelentett be. Az orosz diplomaták az Ukrajnának nyújtott folyamatos nyugati segélyek hátterében az orosz nukleáris doktrína felülvizsgálatát is elkészítették.

A háború kezdete óta ukrán drónok többször támadtak oroszországi célpontokat. A katonai segítségnyújtás részeként a nyugati országok F-16-os vadászgépeket is adtak Ukrajnának, amik nagy hatótávolságú cirkálórakétákat hordozhatnak, de a szövetségesek eddig nem engedték Kijevnek, hogy ezeket használja orosz területen. (Meduza)

Kiemelt videóink