14-en dolgoznak Lánczi Tamás Szuverenitásvédelmi Hivatal-főnök titkárságán, továbbá még 14-en a főtitkárságon

belföld
szeptember 27., 10:52

Március 31-én még csak 26 foglalkoztatottja volt a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak, a legfrissebb adatközlésük szerint viszont már 101-en dolgoznak ott, írja a 24.hu. Az SZVH éves költségvetési előirányzata májusban még „csak” 4,1 milliárd forint volt – ezzel már akkor előzte az Alkotmánybíróságot –, mostanra viszont a Gazdasági Versenyhivatalt is lekörözte, mivel a Magyar Államkincstár adatai szerint több mint 6 milliárd forintra emelték a szervezet büdzséjét.

A 101 munkatárs közül 14-en Lánczi Tamás elnöki titkárságán, 14-en a főtitkárságon, 6-an a sajtóirodán, 22-en a közkapcsolati igazgatóságon, 23-an az elemzési igazgatóságon, 11-en a vizsgálati igazgatóságon, 6-an a kutatóintézetben, 2-en a biztonsági irodán dolgoznak.

A hivatal honlapjára felkerült az augusztus végéig megkötött szerződéseik listája is. Ebből kiderül, hogy a Sánc utcai házat a Gellérthegyen, ahol Lánczi irodája is van, 60,7 millió forintért bérlik, emellett 35,7 millió forintért a Pozsonyi úton is bérelnek ingatlant az MNV Zrt.-től. Mindezek mellett 1 milliárd 42 millió forintot fizetnek bérleti szerződés gyanánt négy évre az R70 néven emlegetett úti Rákóczi úti irodaház használatáért.

A 6 fős sajtóstáb kapacitásai, úgy tűnik, csekélyebbek a szükségesnél, hiszen 1,6 millió forintot költöttek sajtófigyelésre és 2,5 millió forintot nemzetközi sajtófigyelői szolgáltatások ellátására. Közel ötmillió forintot elektromos kisteherautó bérlésére fordítottak, televíziók és kiegészítők beszerzésére 2,7 millió ment el, emellett – bármi is legyen az – „breaking news szolgáltatásra” is költöttek 381 ezer forintot.

Kiemelt videóink