Az izraeli hadsereg huszonöt dél-libanoni település evakuálására szólított fel

háború
október 01., 13:31

Huszonöt dél-libanoni település evakuálására szólított fel az izraeli hadsereg kedd délelőtt. Az embereket arra kérik, „saját biztonságuk érdekében” hagyják el az otthonaikat, amik állításuk szerint a Hezbollah által katonai célokra használt (lakó)épületek közelében vannak.

Eközben a terrorszervezet délben közleményt adott ki arról, hogy az izraeli hadsereg valójában nem is hatolt be Libanonba, „csak nagyon közel mentek” a határhoz.

Az izraeli hadsereg hétfő éjjel kezdte meg „korlátozott, helyi és célzott” szárazföldi műveletének végrehajtását a Hezbollah ellen Dél-Libanonban, miközben folytatták a határ közelében lévő területek támadását, és légicsapásokat hajtottak végre a fővárosban, Bejrútban is.

photo_camera Katonák Bejrútban Fotó: FADEL ITANI/Middle East Images via AFP
photo_camera Fotó: FADEL ITANI/Middle East Images via AFP

A műveletet „Északi Nyilaknak” nevezték el.

A védelmi erők libanoni bevonulása pár nappal a terrorszervezet vezetője, Haszan Naszrallah sejk és lehetséges utódja likvidálása után történik, és nem egész két héttel azután, hogy összehangolt - valószínűleg izraeli titkosszolgálati - akcióban az Irán által támogatott Hezbollah fegyvereseinek csipogói felrobbantak a saját zsebükben. Az izraeli offenzívára válaszul a terrorszervezet több mint tizenöt rakétát lőtt ki Izrael északi részére keddre virradóan, legalább hármat pedig a délelőtt folyamán az ország középső részére.

A libanoni egészségügyi minisztérium szerint eddig legalább kilencvenöt ember meghalt és százhetven megsebesült izraeli csapásokban a déli régiókban, a keleti Bekaa-völgyben és Bejrútban az elmúlt huszonnégy órában.

A címlapkép illusztráció. (BBC)

Kiemelt videóink