Mégsem tudná legépelni egy majom a Shakespeare-összest

Két ausztrál matematikus megcáfolta azt a régi mondást, miszerint ha végtelen sok időt kapna egy billentyűket nyomkodó majom, akkor végül megírná William Shakespeare teljes művét, írja a BBC. A „végtelen majom tétel” néven ismert matematikai gondolatkísérletet régóta használják a valószínűség és a véletlenszerűség elveinek magyarázatára.

A Sydneyben élő Stephen Woodcock és Jay Falletta kutatók által vezetett új, lektorált tanulmány azonban azt találta, hogy egy gépíró majomnak hosszabb időre lenne szüksége ahhoz, hogy megismételje Shakespeare darabjait, szonettjeit és verseit, mint amennyi ideig a világegyetemünk élete tartana. Ami azt jelenti, hogy bár matematikailag igaz, a tétel szerintük „félrevezető”.

Amellett, hogy egyetlen majom képességeit vizsgálták, a tanulmány egy sor számítást is végzett a csimpánzok jelenlegi globális populációjára alapozva, amely nagyjából 200 000 egyedet számlál.

Az eredmények azt mutatták, hogy még ha a világ összes csimpánzát gép elé is ültetnék, és képesek lennének másodpercenként egy billentyűvel gépelni az univerzum végéig, akkor sem érnének a közelébe annak, hogy Shakespeare műveit begépeljék.

Annak az esélye is csupán 5 százalék, hogy egyetlen csimpánz akár csak az egyetlen „banán” szót begépelje. Annak a valószínűsége pedig, hogy egy csimpánz egy véletlenszerű mondatot alkosson, például azt „csimpánz vagyok, tehát vagyok”, a kutatás szerint egy a 10 millió milliárd-milliárd-milliárdhoz, ami számokkal leírva (ha nem ütöttünk félre) így néz ki:

1:10 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000 000.

Ha minden másodpercben egy új verzió jönne létre a fenti mondatkezdeményből, ez a bődületes, 10³⁴ szám akkor is azt jelentené, hogy 317 097 919 837 646 000 milliárd év alatt jutnánk el ehhez az egyetlen mondathoz.

„Nem valószínű, hogy még a gépelési sebesség javulása vagy a csimpánzpopulációk növekedése esetén sem lesz valaha is a majmok munkája életképes eszköz a nem triviális írásos művek kidolgozására” – áll a tanulmányban.

A kutatók számításai a világegyetem végének legszélesebb körben elfogadott hipotézisén, a hőhalál elméletén alapulnak. A neve ellenére az úgynevezett hőhalál valójában lassú és hideg lenne. Ez egy olyan forgatókönyv, írja a BBC, amelyben az univerzum egyszerre tágul és hűl tovább, miközben minden, ami benne van, elhal, bomlik és elhalványul.

„Ez a felfedezés a tételt más valószínűségi rejtélyek és paradoxonok közé helyezi... ahol a végtelen erőforrások gondolatát használva olyan eredményeket kapunk, amelyek nem egyeznek azzal, amit akkor kapunk, ha figyelembe vesszük az univerzumunk korlátait” – mondta Woodcock docens a munkáról szóló nyilatkozatában.