Az elmúlt hetek egyik gyakran ismételgetett témája volt, hogy a kormány a világban zajló blokkosodásra és az EU versenyképességi problémáira válaszul egy kis, nyitott gazdaságként a gazdasági semlegesség útjára terelné Magyarországot. Ezt a lózungot szeptember végén jelentette be Orbán Viktor a közszolgálati egyetemen. Hogy mit is jelent a fogalom valójában, azzal egy podcastban már bővebben foglalkoztunk, a kormányzati álláspont szerint viszont akkortól tud kiugróan növekedni majd a magyar gazdaság, ha elérkezik minden gazdaság Kánaánja, a semlegesség.

A feladat nem kicsi, hiszen még a legnagyobbaknak sem sikerül megvalósítani a teljes semlegességet. Orbánnak azonban valódi ideológia és politika helyett ez csak egy olyan jolly joker, amit Oroszországgal, Kínával, a türk államokkal fenntartott és egyre szorosabb kapcsolatra magyarázatként elővehetnek.

A fogalommal akad más probléma is. Főleg, hogy ez egy soha nem teljesíthető cél, nincs olyan mérőszám, ahova eljutva ki lehet pipálni a feladatot. Nincs olyan érték, szint, állapot, ahol azt mondhatjuk, hogy ez már az abszolút semlegesség. A kormányzati kommunikációt ismerve mindig lesz olyan, hogy egy kicsit még semlegesebbek leszünk: mindig jöhet még egy türk tőkekihelyezés, egy kínai hitellel összekötött beruházás vagy egy valamilyen isztáni kétoldalú megállapodás.

És persze közben ott van az is, hogy az EU és a NATO tagjaként kötelezettségeink vannak, tehát egyfajta fix és erős nyugati elköteleződéssel lépnénk a semlegesség útjára (elméletben legalábbis). A semlegesség egyfajta modern Kállay-kettősnek tűnik, a magyar kormányfő mégis ebben látja a jövőnk kulcsát, olyannyira, hogy már a 2025-ös költségvetést is erre alapozták.

„Hacsak valami radikális gazdaságpolitikai fordulat nem történik (...), akkor nem tud kitörni az unió a 0 és 3 százalék közötti GDP-növekedés sávjából. Ez nekünk kevés! Tehát a gazdasági semlegesség politikájának első és talán legfontosabb eleme, hogy nekünk a 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési tartományban kell hosszabb távon is helyet foglalnunk. (...) Szóval azt gondolom, hogy a 3 és 6 százalék közötti gazdasági növekedési sávba már be tudunk lépni a következő évben, ott tudunk maradni 2026-ban, és meg tudjuk célozni utána a sáv fölső szélét is”

– a már említett szeptember végi, a közszolgálati egyetemen mondott beszédében fogalmazott így Orbán Viktor.

A kormánykommunikációban azóta is mantraszerűen elő-előkerül a gazdasági semlegesség és az új gazdaságpolitika, ami majd felemeli a magyar gazdaságot abból a gödörből, amelyben immár évek óta vesztegel. Ezzel a történettel egyetlen egy baj van: nemcsak a szakértők szkeptikusak a kérdésben, de

maga a kormány sem hiszi el, hogy ez tényleg működhet úgy, ahogy azt előadják. A jelek szerint tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy ez a gazdasági semlegesség csak egy csomagolópapír, amibe bebugyolálhatják az összes, EU és a nemzetközi közösségünk által kritizált lépésüket.

És erre írásos bizonyíték is van.