Oroszország légicsapások sorozatát indította Szíria több olyan területe ellen, ahol az ellenzéki erők az utóbbi időben területi előnyöket szereztek, írja az MTI a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) vasárnapi jelentésére hivatkozva. A héten megindult fegyveres lázadók a hétvégére már Szíriai középső része felé nyomultak.
A szíriai aktivistahálózattal rendelkező OSDH jelentése szerint az oroszok kora reggel az iszlamisták vezette ellenzéki szövetség által elfoglalt városokat és falvakat vették célba az északnyugati Idlib tartományban és a középső Hama tartományban. Azt az MTI kifelejti a beszámolóból, hogy a OSDH szerint menekülttábort is támadtak az oroszok Idlib egyik negyedében (BBC).
A Hajat Tahrír as-Sám (HTS) nevű dzsihadista csoport és a vele szövetséges lázadószervezetek fegyveresei szerdán indítottak támadást Szíria északnyugati részén. Ezzel a 2011 óta tartó, ám az utóbbi időben stabilizálódó polgárháború újból fellángolni látszik.
A HTS szövetségeseivel együtt szombaton elfoglalták Szíria második legnagyobb városának, Aleppónak a jelentős részét, szobrokat döntöttek és megrongálták Bassár el-Aszad szíriai elnök képeit. A szíriai kormányerők vasárnapra kénytelenek voltak kivonulni a városból, de az elnök megígérte, amint megérkezik az erősítés, ellentámadást hajtanak végre.
A dzsihadisták és szövetségeseik pénteken hatoltak be Aleppóba két napig tartó offenzíva után, véget vetve az északnyugat-szíriai városban évek óta uralkodó viszonylagos nyugalomnak. A 2011-ben kitört polgárháború után a damaszkuszi rendszer orosz és iráni támogatással vette vissza az elfoglalt területek nagy részét 2015-ben.
A SOHR szombati közlése szerint 2016 óta a napokban először támadták orosz katonai repülőgépek az északnyugat-szíriai nagyvárost.