A TikTok éves karbonlábnyoma valószínűleg nagyobb, mint Görögországé – derül ki a közösségimédia-platform környezeti hatásainak új elemzéséből, ami szerint az átlagos felhasználó évente 198 km-rel több belső égésű motoros autóval megtett úttal egyenértékű üvegházhatású gázt termel.
A Greenly, egy szén-dioxid-számítással foglalkozó párizsi székhelyű tanácsadó cég becslése szerint a TikTok 2023-as kibocsátása az USA-ban, az Egyesült Királyságban és Franciaországban kb. 7,6 millió tonna szén-dioxid-egyenérték (CO2e), ami magasabb, mint az X és a Snapchat kibocsátása ugyanebben a régióban.
A TikTok világszerte 1 milliárd felhasználóval rendelkezik, és a Greenly megállapításai szerint a szén-dioxid-kibocsátása éppen az Instagramé fölé került, pedig az Instagramnak közel kétszer annyi felhasználója van, mint a TikToknak.
Azt írják, ennek oka a TikTok platformjának egyedülálló addiktivitásában rejlik: az átlagos Instagram-felhasználó naponta 30,6 percet tölt az alkalmazáson, miközben az átlagos TikTok-felhasználó 45,5 percet tölt görgetéssel.
„Az egész algoritmus a videók tömegessé tételére épül. A függőségnek következményei vannak abból a szempontból is, hogy az embereket arra ösztönzi, hogy egyénileg egyre több lábnyomot generáljanak” – magyarázta Alexis Normand, a Greenly vezérigazgatója.
Mivel az USA, az Egyesült Királyság és Franciaország a TikTok globális felhasználói bázisának alig 15 százalékát teszi ki, a platform teljes karbonlábnyoma valószínűleg 50 millió tonna CO2e körül van, és mivel ezek az adatközpontokra vonatkozó számítások nem tartalmazzák a TikTok kibocsátásának egyéb, kisebb forrásait, például az irodahelyiségekhez és az alkalmazottak ingázásához kapcsolódó kibocsátásokat, ez valószínűleg alulbecslés.
Összehasonlításképpen: Görögország éves szén-dioxid-kibocsátása 2023-ban 51,67 millió tonna CO2e volt.
A Greenly elemzése szerint a TikTok felhasználóinak egy perc használatra vetített kibocsátása a második legmagasabb a közösségi médiában, közvetlenül a YouTube után. Egy perc a TikTokon átlagosan 2,921 gramm CO2e-t éget el, míg egy perc a YouTube-on 2,923 grammot. Egy perc az Instagramon 2,912 grammot éget el.
Az apró különbségek összeadódnak: a platformon található tartalom puszta mennyisége, valamint a hosszabb átlagos görgetési idő miatt a TikTok felhasználóinak éves szinten a legmagasabb a kibocsátása. A Greenly elemzése szerint egy átlagos TikTok-felhasználó egy év alatt 48,49 kg CO2e-t éget el az alkalmazáson. A második helyen a YouTube áll, ahol egy átlagos felhasználó 40,17 kilót, az Instagram-felhasználók csak 32,52 kilót.
A tanulmány az egyes felhasználókhoz kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást percenként vizsgálta, beépítve az adatközpontokhoz kapcsolódó kibocsátásokat, amik a lábnyom 99 százalékát tették ki, de beépítették a platformok használata után az eszközök töltésével kapcsolatos kibocsátásokat is.
A TikTok kibocsátása a legátláthatatlanabb a közösségimédia-platformok közül. Az olyan technológiai óriások, mint a Meta és a Google minden évben részletes jelentéseket tesznek közzé a Carbon Disclosure Projectnek, sőt az eredményeiket közzé is teszik. A TikTok nem rendelkezik nyilvánosan elérhető kibocsátási adatokkal.
A TikTok kötelezettséget vállalt arra, hogy 2030-ra szén-dioxid-semleges lesz. A vállalatnak van egy „Project Clover” nevű terve, amit 2023-ban indítottak el, de eddig csak egy megújuló energiaforrásokkal működő adatközpontot építettek: egy 12 milliárd euró értékű, 100 százalékban megújuló energiával működő létesítményt Norvégiában.
Nem világos, hogy ezek a jelentéstételi gyakorlatok és kötelezettségvállalások az új tulajdonosok alatt is fennmaradnak-e: egy amerikai fellebbviteli bíróság megerősítette azt a törvényt, ami a ByteDance kínai céget arra kötelezi, hogy 2025. január 19-ig adja el a platformot egy nem kínai szervezetnek, bár a cég megpróbálja ezt elhalasztani a barátságosabbnak tűnő Trump-kormányzat beiktatásáig. Ha a platformot egy amerikai vállalat veszi meg, az idén elfogadott szabályok értelmében a cégnek nyilvánosan közzé kellene tennie a kibocsátásait, ha azok a befektetők számára „lényegesek”, bár Trump ezt valószínűleg vissza fogja vonni. (Guardian)