Elfogadta a parlament a békeköltségvetést, amelyben egyébként több százmilliárdnyi kockázatot azonosítottak

gazdaság
december 20., 12:51

Pénteken a parlament 125 igen és 56 nem szavazattal elfogadta a 2025-ös költségvetést, amit Orbán Viktor már nyáron békeköltségvetésnek nevezett. Ennek ugyan feltétele volt a kormány szerint, hogy november elején Donald Trumpot válasszák meg az Egyesült Államok következő elnökének. Az ő irányításával ugyanis összejöhet a béke az orosz-ukrán fronton Orbánék szerint.

Az amerikai választás miatt kivételesen most nem nyáron, hanem ősszel, a választás után nyújtotta be a kormány a jövő évi tervezetet. Az év végi benyújtás előnye, hogy stabilabb alapokon nyugodhat a tervezet, ennek ellenére a Költségvetési Tanács harmincnál is többször említette a kockázat szót a 17 oldalas véleményében. Meglehetősen sok bizonytalanság övezi egyébként a következő évet. A kormány 397 forintos euróval tervezte meg a 2025-ös költségvetést, miközben az elmúlt hetekben sorra dönti a negatív csúcsokat a hazai fizetőeszköz, így nehezen vehető komolyan a kormány várakozása.

Kifejezetten optimista a kormány a gazdasági növekedést illetően is, hiszen 3,4 százalékos bővüléssel számolnak, miközben sem az EU, sem pedig az OECD nem látja a magyar gazdasági csodát, amiről Orbánék ábrándoznak.

Nézzük, hogyan fogunk élni 2025-ben, legalábbis a kormány terve szerint:

  • a gazdaság 3,4 százalékkal fog nőni, a lakosság fogyasztása pedig 3,9 százalékkal
  • 3,2 százalékos lesz az infláció,
  • a bruttó átlagkereset 8,7 százalékkal nőhet,
  • enyhén tovább emelkedik a foglalkoztatottság,
  • a költségvetés vesztese a szociális terület, a kultúra és a felsőoktatás is,
  • és persze a békeköltségvetés nyertese a honvédelem lesz,
  • miközben állítólag kevesebb pénz mehet a sportra, de hiába mindig így számol a kormány, valójában mindig többet és többet áldoznak erre a területre,
  • hosszú idő után először ismét a külkereskedelmi egyenleg romlásával számol a kormány, pedig már meghirdette a nagy gazdasági semlegességet is, ami csak az előnyünkre fog válni.