A pusztítás mellett Oroszország inváziója az ukrán kultúra reneszánszát is magával hozta

Unalomig ismételt frázis, hogy az orosz várakozások szerint kelet-Ukrajna oroszajkú lakosságának a hagyományos szláv vendégváró szokásnak megfelelően kenyérrel és sóval kellett volna várnia az orosz megszállókat. Szívélyes vendéglátás helyett azonban heves, fegyveres ellenállás fogadta őket, így legkésőbb ezen a ponton világossá kellett, hogy váljon még a Kremlben is, hogy az orosz anyanyelv nem egyenlő az orosz identitással.

Nyelvek és identitások Ukrajnában

Az anyanyelv és az identitás egyáltalán nem olyan faék-egyszerűségű kérdés, mint ahogy a Kremlből, vagy akár a mai, egynyelvű Magyarországról látszik. A Szovjetunió összeomlását követő évtizedekben jól kivehető volt Ukrajnában az a politikai megosztottság, ami nem kis részben etnikai és kulturális alapokon nyugodott. Nagy vonalakban és tényleg leegyszerűsítve az ország keleti, nagy arányban oroszajkú fele az Oroszországgal szoros kapcsolatot szorgalmazó erőket támogatta, a nyugati, ukránajkú fele a nyugati integrációra törekvőeket. Ezzel együtt még a keleti részen is csak egy minimális kisebbség álmodozott az Ukrajnától való elszakadásról. Akármennyire is ezt harsogja az orosz propaganda, nem ez volt az általános érzület, és 2014-ben a szeparatista „népköztársaságok” sem maguktól lázadtak fel, hanem orosz fegyveres erők hathatós támogatásával.

Ahány ház, annyi szurzsik

Sokmillió orosz anyanyelvű ukrán vallotta és vallja magát ukránnak, még úgy is, hogy ukránul egyáltalán nem, vagy nem jól tud. További csavarként pedig több millió ember anyanyelve Ukrajnában (illetve Moldova és Oroszország Ukrajnával szomszédos területein) a szurzsik, az orosz és az ukrán sajátos keveréke. És ahány ház, annyiféle szurzsik: a szurzsik különféle dialektusai változó arányban tartalmaznak szavakat és nyelvi struktúrákat a két nyelvből. Sőt, akár több nyelvből is: például Kijevtől északra, a belarusz határhoz közel eső csernyihivi terület szurzsikja belorusz szavakat is felvonultat, Kárpátalján pedig orosz-ukrán-magyar szurzsikot is hallani.

Bár a háború Oroszországgal már tíz éve tart, 2022-ig a tévéműsorokban simán megfért az orosz és az ukrán nyelv egymás mellett. Egy egyszerű példát hozva tehetségkutatókban is rendszeres volt, hogy egyes zsűritagok oroszul beszéltek, mások ukránul. Felirat nem volt, és nem is kellett, mert a szereplők és a nézők is értettek mindent, a műsor gördülékenyen ment.

Ezt a törékeny állapotot a teljeskörű invázió végleg elsöpörte. Az oroszok által elkövetett tömeggyilkosságok, éjszakai légiriadók, rakétatámadások és kínzókamrák árnyékában az orosz nyelv használata érzékeny és fájdalmas kérdéssé vált a lakosság körében. Az agresszor nyelvén szólni érthető okokból sértő lett az ukránok számára, még ha természetesen vannak is kivételek. A háború borzalmai elhozták azt is, hogy az oroszajkú ukrán lakosság trendszerűen tér át az ukránra, hogy leválassza magát a megszállókról. (Itt olvasható egy érzékletes, személyes történet a nyelvi áttérésről.) Mindeközben pedig a Szovjetunió széthullása után felnőtt egy generációnyi ukránajkú ukrán, amelyiknek az iskolában már nem kellett oroszul tanulnia, tehát ha muszáj lenne, akkor sem tudna oroszul beszélni.

Támadás az ukrán kultúra és identitás ellen

Az orosz invázió egyik kimondott célja az ukrán identitás megsemmisítése, ennek elérése érdekében pedig szisztematikusan zajlik az ukrán kulturális örökség pusztítása. Itt nem „véletlen” vagy járulékos veszteségekre kell gondolni, hanem célzott és tudatos károkozásra. Kultúrházak, könyvtárak, szobrok szétlövésére, amiknek a közelében sem volt katonai objektum, múzeumok kifosztására, iskolák, templomok lerombolására, és a sort még hosszasan folytathatnánk. Az ukrán kulturális minisztérium jelenleg több mint 2000 ilyen esetet tart nyilván, ez a szám már rég nem fogható rossz helyre becsapódó rakétákra.

Az említett ukrán nyelvhasználatra való áttérési hullám mellett az ukrán művészeti élet kulturális reneszánsszal válaszolt: nem csupán a színházak folytatják a munkát, de a könyvpiac is fellendült.Kijevben két dologból van feltűnően sok: gyógyszertárból (ez már az invázió előtt is így volt), és könyvesboltból.

Az invázió óta több okból kifolyólag is felfutott az ukrán nyelvű könyvpiac. Korábban az országba akadálytalanul áramoltak be az orosz nyelvű, Oroszországban nyomtatott könyvek, amik a nagyobb piac nyújtotta méretgazdaságosság miatt egész egyszerűen olcsóbbak voltak, mint az ukrán nyelvűek. Mivel pedig az ukránok túlnyomó többsége jól olvas oroszul és meglehetősen árérzékeny vásárló, előszeretettel és különösebb lelki megrázkódtatás nélkül vásároltak orosz könyveket. Ennek 2023-ben vége szakadt, azóta nem jöhetnek be könyvek Oroszországból és Belaruszból.

A kultúra felé fordulás, az ukrán klasszikusok megismerésének vágya mellett az olvasás egyike lett az olyan kikapcsolódási formáknak, amik a légiriadók, lemondott rendezvények és beszűkült lehetőségek között is megbízhatóan elérhetők. A veteránok és katonák (gyakran posztumusz megjelent) művei, önsegítő és pszichológiai kiadványok, klasszikus irodalom mellett az erősödő ukrán identitás támogatására sokan nyúlnak nyelvművelő könyvekért is a polcokon, például a szurzsikról az irodalmi ukrán nyelvre való áttéréshez.

Bár amint látszik, nagy kereslet van az ukrán nyelvű könyvekre, a könyvgyártás- és terjesztés mégsincs egyszerű helyzetben. Az invázió kezdete óta a könyvek 37,5 százalékkal drágultak, a kiadók munkaerőhiánnyal küzdenek az országot elhagyók miatt, és a nyomdai kapacitások is jelentősen sérültek, például a harkivi Faktor nyomda orosz kilövésével. Aki pedig olvasna, az sem feltétlenül a kisebb-nagyobb helyi könyvesboltba megy nézelődni. Az ukrán piacon egyeduralkodóvá vált multicég, a Nova Posta szolgáltatása annyira gyors, hogy a kiadóktól online rendelt könyvek már másnapra meg is érkeznek, tehát sokan nem iktatnak be könyvesboltot közvetítőnek az adás-vételhez.

A kereslet további élénkítését egyébként maga az ukrán állam is támogatja, egy kulturális minisztériumi projekt szerint a kormányzat rövidesen minden 18 éves ukránnak biztosítani fog körülbelül 8000 forintnyi hrivnyát könyvvásárlásra. Bizonyos könyvesboltok – például a Kijev főutcáján nemrég nyitott Szensz – pedig kulturális programokkal és közösségszervezéssel is foglalkozik, hogy fenntarthatóan működhessen. A könyvklubok, stand-uposok és nyelvi programok a könyvesbolt tulajdonosa, Olekszij Erincsak szerint többek között azért is nagyon népszerűek, mert Ukrajnában a covid-lezárások után kvázi azonnal jött az invázió, így a normális, offline élethez való visszatérés időpontja még inkább kitolódott. Emiatt az emberek tényleg ki vannak éhezve arra, hogy ne csak a virtuális térben, hanem fizikai valójukban is találkozzanak, főleg, ha ezt az élményt a kulturális ethosz és a nemzeti érzések fellángolása is kíséri.

A könyvesboltok mellett a könyvtárak szerepe is felértékelődött, mint a kultúra bástyái. Ugyan több mint 700 pusztult el vagy sérült meg a támadásokban, számos még a frontvonalak közelében is folyamatosan működik. Némelyik óvóhelyként, családok számára menedékként, álcaháló-készítő műhelyként. A könyvtárakat pedig irodalmi és önkéntes szervezetek támogatják rendszeresen adományokkal, ami jelen esetben rengeteg doboznyi könyvet jelent a sérült könyvállomány pótlására.