Elfogadhatónak tartja a MOHU (MOL Hulladékgazdálkodási Zrt.) a megjelölt árakat, így a nagykanizsai hulladékszállítást továbbra is egy helyi vállalkozás végezheti, közölte a cég az MTI megkeresésére szombaton. A nagykanizsai polgármester szombaton azt írta Facebookon, hogy a város összefogott és győzött.
A MOHU korábbi döntése alapján ugyanis január elsejétől egy kaposvári cég látta volna el a térségben a szemétszállítási feladatokat, ami a helyi önkormányzati cégnek nagyon nem tetszett. Szilveszterkor több százan vonultak Nagykanizsa utcáira, hogy megakadályozzák a kaposvári cég kukásautóit a munkában. A kukás szakszervezet is szolidaritást hirdetett a nagykanizsai kukásokkal.
Horváth Jácint helyi polgármester akkor úgy nyilatkozott, Nagykanizsát a döntéssel kisemmizték „egy teljesen tisztességtelen tárgyalási, illetve nem tárgyalási folyamat során”. Horváth szerint bizonyos fideszes körök akarták megszerezni a nagykanizsai hulladékszállítást, amihez szerinte a MOHU végig asszisztált az elmúlt hónapokban.
„Újabb tárgyalások után a Viridis-Pannonia [az önkormányzati cég] végül a MOHU által elfogadható, versenyképes, a szolgáltatás megfelelő színvonalát biztosító árakon vállalta el a kanizsai hulladékgyűjtési feladatokat. Így a jövőben is a nagykanizsai cég lesz a felelős a városi hulladékkezelésért” – közölte a MOHU. A nagykanizsai polgármester a fejlemények ünneplésére piros ruhás fáklyás gyűlést hirdetett szombat délutánra a nagykanizsai Erzsébet térre.
2022-ben derült ki, hogy egyedüli indulóként a Mol Nyrt. nyerte el a magyar állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot, így 2023. július 1-től 35 évig az olajtársaság feladata az évi közel 5 millió tonna magyarországi települési hulladék begyűjtése és kezelése. Ez majdnem 4,5 millió háztartás és kétmillió gazdálkodó szervezet kiszolgálását jelenti. A koncesszióval a cég növesztett magának még egy - akár évi 150-200 milliárd forintos – lábat, a cél érdekében pedig februárban megalapították a Mol Körforgásos Gazdasági Kft-t is. Bár nem érhette váratlanul a Molt a feladat, mégis utólag keresett rá alvállalkozókat.