A kurszki területen ukrán fogságba esett egyik észak-koreai a kihallgatásán azt mondta, a feletteseitől úgy tudta, hogy kiképzésre küldik Oroszországba, nem pedig háborúzni – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton jelentette be, hogy az orosz területre behatoló ukrán csapatok elfogtak két sebesült észak-koreai katonát, a hadifoglyokról pedig fényképet is közölt.
Az SZBU közleménye szerint a húszas éveikben járó két észak-koreai katonát – mivel nem beszélnek ukránul, oroszul és angolul sem – tolmácsok segítségével hallgatták ki a dél-koreai Nemzeti Hírszerző Szolgálattal (NIS) együttműködve. Az egyik katonánál az orosz hadsereg által egy másik, oroszországi illetőségű személy nevére kiállított katonai igazolványt találtak. A katona azt mondta, tavaly ősszel kapta az okmányt, amikor néhány észak-koreai egység egyhetes, az orosz erőkkel közös kiképzésen vett részt.
Az orosz katonai azonosítóval rendelkező hadifogoly azt mondta, 2005-ben született, és 2021 óta szolgál az észak-koreai hadseregben. Elfogott társáról pedig úgy tudni, 1999-ben született, és 2016-ban sorozták be a hadseregbe, ahol felderítő mesterlövésznek képezték ki – közölte az ukrán titkosszolgálat.
Az SZBU videofelvételt is közzétett, amin feltehetően a két elfogott sebesült katona látható. „A külföldiek közvetlenül elfogásuk után megkaptak minden szükséges orvosi ellátást. Fogva tartásuk megfelelő körülmények között, a nemzetközi jog követelményei alapján zajlik” – közölték.
Dél-koreai becslések szerint Phenjan kb. 11 ezer katonát küldött Oroszország támogatására az Ukrajna elleni háborúba.
Volodimir Zelenszkij csütörtökön közölte, hogy a kurszki területen harcoló észak-koreai csapatok veszteségei mostanra elérték a 4000 főt, azaz kb. ennyien haltak vagy sebesültek meg az ukrán erőkkel vívott harcokban. (MTI)