„Az EU-nak nem szabad törpének látszania Washingtonból, mert akkor úgy is fognak bánni vele” – mondta Friedrich Merz, az esélyes következő német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke egy szerdai kampányeseményen. Merz szerint az Európai Unió nem engedheti meg magának, hogy gyengének mutatkozzon az Egyesült Államokkal szemben, ezért egységes kül-, biztonság- és kereskedelempolitikára van szükség, írja a Politico.
A pártelnök Donald Trump acél- és alumíniumimportra tervezett 25 százalékos vámja miatt aggodalmaskodott, ami az Egyesült Államok és kereskedelmi partnerei közötti feszültséget csak növelte. Merz korábban is beszélt arról, hogy a mostani „már nem az az Amerika, amit korábban ismertünk”. Azt mondta, hogy „ahogyan a hivatalnokokat, az igazságügyi minisztériumot, az ügyészségeket kidobják, ahogyan kegyelmet adnak olyan embereknek, akiket évekre börtönbüntetésre ítéltek, ennek következményei lesznek Amerikára nézve”.
Németországban február 23-án előrehozott választást tartanak, Merz és a CDU az esélyes, de 20 százalék felett áll a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt is. Elon Musk, a Trump-kormány kulcsfigurája korábban arra buzdította a németeket, hogy az AfD-re szavazzanak, be is jelentkezett egy kampányeseményre. Orbán Viktor pedig épp kedden fogadta Alice Weidel pártelnököt, hogy lebontsák a német szélsőjobb elleni berlini falat.
A párt körüli politikai embargó éppen most rendült meg valamennyire, amikor a közvélemény-kutatásokat vezető CDU a múlt héten az AfD képviselőinek szavazataival próbálta meg (sikertelenül) a Bundestagban szigorítani a német bevándorlási törvényeket. Az AfD-vel való együttszavazást a többi párt mellett Angela Merkel korábbi kancellár is elítélte, Berlinben pedig vasárnap több mint százezren tüntettek az AfD politikai karanténból való kiengedése ellen.
Orbán Viktor közös sajtótájékoztatót tartott a német szélsőjobb vezetőjével, Alice Weidellel, aki liberálisnak nevezte magát. Ez volt az első alkalom, hogy az eddig karanténba zárt AfD vezető politikusát hivatalban lévő miniszterelnök fogadja.
A legesélyesebb kancellárjelölt, Friedrich Merz kizárta, hogy koalícióra lépjenek a szélsőjobbal.
„Jó büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem elveszíteni ezt valamiféle multikulturalizmusnak, ami mindent felhígít” – mondta a világ leggazdagabb embere.
Bejelentette, hogy az acél- és alumíniumimportot 25 százalékos vámmal sújtja, és napokon belül „kölcsönös vámok” is jöhetnek.
Friedrich Merz szerint a Trump-kormányzat lépéseinek következményei lesznek az országra nézve.
A CDU-s Friedrich Merz megszerezte ugyan az AfD támogatását a bevándorlási szabályok szigorításához, a parlamenti többség azonban nem jött össze neki. A szigorítást szintén támogató liberálisok szerint ezzel megnyílt az út a szélsőségesek választási sikere előtt.
Miközben az amerikai Elon Musk arról szónokol, hogy a németek vetkőzzék le a történelmi bűntudatukat, a szélsőjobb már 20 százalékon áll. Hogy jutottunk idáig és hogyan reagál erre a német mainstream? Tényleg egyre rasszistábbak lennének a németek?