
2024 december 8-án egy néhány héttel korábban még csak Szíria egyetlen kis darabját uraló milícia, a Hajat Tahrír as-Sám (HTS – Levante Felszabadításáért Mozgalom) vezetője, Abu Mohammad al-Dzsoláni a damaszkuszi Omajjád mecsetben tartott beszédével lezárta az országban 2011-ben kirobbant polgárháborút. A helyszín szimbolikus volt, hiszen a mecsetet az az omajjád dinasztia alapította a 8. században, amely alatt az iszlám elindult világhódító útjára, és azóta is a muszlim világ egyik spirituális központja. De al-Dzsoláni beszéde bárhol erős lett volna, hiszen egy legalább félmillió áldozattal és több millió menekülttel járó háború végére tett pontot.
A nyugati világ által terrorszervezetként kezelt, iszlamista HTS és a korábban az al-Kaida helyi fiókszervezetét vezető al-Dzsoláni villámgyors, meglepő diadalát ugyanakkor a sokat szenvedett szírek és a külföldi szakértők is érthető aggodalommal fogadták. A 444-en akkor arról írtunk, hogy az új helyzet akár a szír polgárháború újrakezdésével, Szíria végtelen szenvedésének folytatásával járhat.
Ezek a félelmek egyáltalán nem voltak alaptalanok. A HTS előtt Szíriában gyors harctéri sikereket elérő legutóbbi iszlamista fegyveres csoport az az ISIS volt, amelynek az ország keleti és a szomszédos Irak nyugati részét leromboló rémuralma kora-középkori borzalmakat hozott. Mielőtt a HTS meghódította Damaszkuszt, ott több mint fél évszázadig az az Aszad-rezsim uralkodott, ami az ISIS-hez hasonlóan véres kezű volt, ám ha erőszak árán is, de ellenőrzése alatt tudta tartani a sokvallású és -etnikumú Szíria társadalmi csoportjait. Jogos volt a félelem, hogy erős központi hatalom nélkül ezek az ország jövőjéről egészen másképpen gondolkodó csoportok azonnal egymásnak esnek, ahogy az a szomszédos Irakban Szaddam Husszein hasonlóan hosszú uralom utáni bukását követően, 2003-tól történt.
A HTS-sel és al-Dzsolánival kapcsolatos legoptimistább jóslatok, amik azt feltételezték, hogy Damaszkusz új urainak sikerül konszolidálni és az egész országra kiterjeszteni a hatalmukat, arra számítottak, hogy Szíria „tálib light” lehet. Abból kiindulva, hogy milyen volt az élet és hogyan működtek a dolgok abban az Idlib tartományban, amit már évek óta a HTS ellenőrzött, azt tippelték, hogy a jövő Szíriája iszlamista alapokra épülhet, de a sokféleképpen értelmezhető vallási szabályok szigorú, mindenkire keményen rákényszerített alkalmazása nélkül.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy? Jelentkezz be!