Gulyás Gergely: Mészáros Lőrinc és Magyar Péter között munkaadó és munkavállaló vitája zajlik

POLITIKA

Nem tudta megmondani a 444 kérdésére Gulyás Gergely, hogy a Budapesti Javítóintézet letartóztatott igazgatója átment-e a kifogástalan életvitel-vizsgálaton. A kormányinfón megígérte ugyanakkor, hogy utánanéz a válasznak. (FRISSÍTÉS: Gulyás Gergely a kormányinfó után nem sokkal megkereste a 444-et, és megerősítette, hogy az igazgató elsőre átment a vizsgálaton. Erről bővebben itt írtunk.)

Arról, hogy 2011-ben már a Fidesz kormányzása alatt terjesztették fel erre a posztra, azt mondta: egy akkori főosztályvezető követhette el a hibát. Azt pedig az ügy kivizsgálása után lehet eldönteni, hogy lesz-e politikai következménye az ügynek.

Mészáros Lőrinc Magyar Péternek írt leveléről azt mondta: munkaadó és munkavállaló vitája zajlik, Magyar Péter szerinte Mészáros „lába közelébe” akart kerülni.

És a Pride azon célkitűzése, hogy a szexuális kisebbségek a társadalom egyenlő részeként tudják megmutatni magukat, hogyan valósulhat meg elzárt térben, ahogy ő javasolja? Gulyás saját bevallása szerint lehet, hogy nem tudja kellően átérezni ezt, de szerinte a Kincsem Park is megfelelő helyszín lehet.

Kapcsolódó cikkek

Mészáros Lőrinc Magyar Péternek: Önöknek köszönhetően, Magyarországon a gázszerelő szakma mára már szitokszó lett

„Önnel ellentétben, aki egy budapesti értelmiségi családból származik, én egy kis vidéki faluból jöttem” – írja a leggazdagabb magyar, aki az 50 első randi című filmre is hivatkozik.

Botos Tamás
POLITIKA

Gulyás megerősítette: Elsőre átment a kifogástalan-életvitel-ellenőrzésen a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója

Az első átvilágítás után jutott az NVSZ olyan információ birtokába, ami alapján újra megvizsgálták az igazgatót. A Belügyminisztérium belső vizsgálatot indított, hogy megtalálja, ki végezte el a Szőlő utcai javítóintézet emberkereskedelemmel gyanúsított igazgatójának átvilágítását.

Jelinek Anna, Bódog Bálint
belföld

Jeleztem a minisztériumnak, hogy Pétert a helyükben én nem nevezném ki javítóintézeti igazgatónak

A múlt héten letartóztatott javítóintézeti igazgatóval kapcsolatban több jelzés is érkezett a rendőrségre korábban. Juhász Péter mindeközben 30 milliós terepjáróval járt be dolgozni, és az általa és az élettársa által a gyanú szerint prostitúcióra kényszerített lányok is a javítóintézetben dolgoztak, legalábbis névleg. Úgy tudjuk, az őt igazgatónak felterjesztő minisztériumi főosztályvezetőt figyelmeztették vele kapcsolatban, mégis kinevezték.

Bábel Vilmos
belföld

Gulyás Gergely a javítóintézeti botrányról: Volt egy főosztályvezető, aki hibázott

Kinek áll ez érdekében? Qua vadis? Hol van már a tavalyi hó? Lesz ez még így se? Nem eszik olyan forrón a kását? Hogy kerül a csizma az asztalra?

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA
Legfrissebb videóink

KOGNITÍV megújulás és DISSZONANCIA a Fidesz kongresszusán

A vereség óta jóval készségesebben nyilatkoznak a fideszesek, mint korábban. Megpróbáltuk megtudni, mi van az Orbán-korszakon túl.

Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Vitézy Dávid a 444-nek: A kormányzati működés nyomokban sem emlékeztet az előzőre

Az én dolgom, hogy ne történhessen olyan, hogy Magyarország amiatt bukik egy eurocentet is, mert valamilyen döntést nem hoztunk meg időben – mondta első miniszteri nagyinterjújában Vitézy Dávid. A közlekedési és beruházási miniszter kijelentette, felperzselt földet örökölt Lázár Jánostól.

plankog, Kovács Bendegúz, Molnár Kristóf, Botos Tamás
video

Magyar Gulyásnak: Ennél még ambiciózusabbak voltunk fiatalkorunkban

A gyermekvédelmi vita legerősebb pillanatai a parlamentben.

plankog, Jelinek Anna, Kovács Bendegúz, Botos Tamás
video

„A Fidesz már nem fog megfiatalodni”

Sulyok Tamásért tüntettek vasárnap: Huth Gergely mérges kishörcsögnek nevezte Magyar Pétert, Pócs János elmondta, a Fidesz „az ördöggel is cimborálni fog, hogy megőrizze a demokráciát”, Havasi Bertalan pedig amiatt szomorkodott, hogy a hírhamisításról elhíresült Papp Dániel lemondott.

Bokros Dorka, Jelinek Anna
video

„Én nem bírtam volna ezt a sok megalázást” – Sulyok Tamás lemondásáról kérdeztünk

Le kell mondania a köztársasági elnöknek? Magyar Péter szerint egyértelműen igen, mi viszont kíváncsiak voltunk arra, mit gondolnak erről az emberek, és egyáltalán mostanra megjegyezték-e, hogy ki tölti be ezt a pozíciót.

Bokros Dorka, plankog, Herczeg Márk
video