Lerobbant egy motorvonat vasárnap délután Máriahullámtelepnél, Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között, emiatt ott most áll a vasúti forgalom – tájékoztatott a MÁVINFORM.
„Vasárnap délután egy Győrből Pécsre tartó Helikon InterRégió (19695) motorvonata Máriahullámtelepnél meghibásodott. A műszaki hibás szerelvény elvontatásáig Balatonfenyves és Balatonmáriafürdő között áll a forgalom, a dél-balatoni vonalon ezen a szakaszon hosszabb eljutási időre kell számítani.
A MÁV június 1. óta fizeti vissza a 20 percnél többet késő vonatokra váltott jegyek árának felét. Miután az idei első igazi nyári hosszú hétvégén órákra megbénult a Budapest–Balaton fővonalon a vasúti közlekedés, bejelentették, hogy ebben az esetben a károsultak számára a teljes jegyárat visszafizetik. „A késési biztosítás június 1-jei bevezetése óta mintegy 45 ezer jegy árának a fele, 10 ezernek pedig a 100 százaléka került visszatérítésre, ez utóbbi a már említett szombati napra vonatkozik. Összesen 36 millió forint feletti összeget fizettünk ki késési biztosításként, ennek közel a fele a pünkösdi hosszú hétvégével volt összefüggésben” – írta a HVG-nek a MÁV, vagyis a hétvégi káosz közvetlenül 18 millió forintjába került a MÁV-nak.
Az új rendszer első három napjában 9600 esetben térítették vissza a jegyár felét, összesen 10 millió forintot, és a múlt hét második felében is közel ennyi, 8 millió forintot fizettek késés miatt. A múlt hétvégi nagy vasúti káosz egyéb extra kiadásokat is okozott, hiszen másnap 300 buszt és sofőrt rendeltek ki a leállás miatt. Az ezzel kapcsolatban „felmerülő költségek elszámolása a vasúti közszolgáltatási szerződés keretei között rendezett”.
A borítókép illusztráció.
„Karbantartási és üzemeltetési auditot” végez a Siemens, hogy kiderüljön mi okozta a hétvégi problémát.
24 órás késéssel fogott PR-akcióba a MÁV, bár nem derült ki, hogy annak mégis mi értelme volt.