Vannak az Orbán-rendszernek alapvetései. Ezek közé tartozik, hogy „a főnök sosem téved, Orbánnak mindig igaza van vagy lesz”; „egy a tábor, egy a zászló. Aki nincs velünk, az ellenünk van”. És ilyen alapvetés, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Amit a kultúrkápó Demeter Szilárd pregnánsan fogalmazott meg egy Nagy Józsefnek adott 2019-es interjúban:

Demeter: Lehet politizálni is itt, de aki politizál, az politikai választ kap. Ilyen egyszerű a történet.

Nagy József: Honnan kap politikai választ? És milyet? Karaktergyilkosat a kormánysajtótól?

Demeter: Például.

Ami azt jelenti, hogy lehet itt nyugodtan pattogni, meg eljátszani a polgári társadalmat, meg civil kurázsizni, de aztán ne csodálkozz, ha az állampárt úgy pofán basz, hogy a takony menetet vág a nyakadon, és mindegy, hogy gimnazista diák vagy, netán ápoló, vagy tanár, vagy humorista, vagy Gyurcsány Ferenc, mert nagyjából ugyanazt kapod, és ugyanolyan erővel.

Viszonylag közismert, hogy Orbán Viktor az Antall–Boross-kormányok bukását és a saját 2002-es kudarcát is részben annak tudta be, hogy szerinte a jobboldal mindenféle történelmi komplexusokból kifolyólag be volt szarva a libsiktől, és nem vette fel a kesztyűt, nem harcolt az őket ért támadásokkal szemben, helyette kussban tűrte, hogy a liberálisnak gondolt elit (művészek, újságírók, tudósok stb.) kritizálják, gúnyolják őket. Lásd Heti Hetes, aminek számos elemzés komoly szerepet tulajdonít az első Orbán-kormány bukásában.

2010 után éppen ezért fordult a helyzet. Az Orbán-rendszer minden egyes nemzetközi és hazai kritikára (ejtsd: támadásra), jöjjön az bárhonnan, legyen az bármilyen jelentéktelen, izomból vág vissza. Ahogy Tölgyessy Péter mondta, ez Ludas Matyi országa, itt mindent háromszor vernek vissza.