Három hónappal meghosszabbította a Budai Központi Kerületi Bíróság a Szőlő utcai ügyben érintett négy személy letartóztatását.
A volt igazgató, az egyik gyermekfelügyelő, egy nevelő és az egyik rendész kényszerintézkedését még 2025 decemberében rendelte el a bíróság, akkor csupán egy hónapra. Az ügyészek közfeladatot ellátó személy eljárásában elkövetett bántalmazás, és részben kiskorú veszélyeztetése, valamint könnyű testi sértés bűncselekményével gyanúsítják őket. Továbbá egyikük – mint megbízott igazgató – akadályozta az intézet korábbi vezetőjének felelősségre vonását is, ezért a férfi minősített bűnpártolással is gyanúsítható.
Az ügyészség mindegyikük esetében a letartóztatás meghosszabbítását indítványozta, a bíróság pedig úgy ítélte meg, hogy szabadlábra kerülésük esetén mind a négyüknél fennáll a lehetősége annak, hogy nehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást. A bíróság szerint a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok mind a 4 gyanúsított esetében továbbra is csak a letartóztatással biztosíthatók - tudatták közleményben.
A végzések nem véglegesek.
Jelenleg a következő gyanúsítottak vannak őrizetben a Szőlő utcai üggyel összefüggésben:
Ebben a cikkünkben szedtük össze, hogy ki kicsoda.
A héten pedig kétrészes cikksorozatban írtunk meg, hogy valaki már évekkel évekkel ezelőtt tételes figyelmeztetést küldött az államnak, konkrétan Simon Attila Istvánnak, az SZGYF akkori főigazgatójának arról, hogy mi folyik a Szőlő utcában. A 15 pontos levélben többek között arról volt részletes információ, hogy egy nevelőnő intim viszonyba keveredett két növendékkel – a levél nyomán felsejlett egy, az ügyben eddig nem említett prostituált és az őt futtató férfi története is.
A Szőlő utcai botrányról itt olvashatsz még többet.
Az ügyészség által már bejelentett, a bútorokat elrejtő nő mellett a nyomozók látókörébe került egy másik vezető is. Egy harmadik dolgozót eközben elbocsátottak a javítóintézetből. Úgy tudni, mindhárman Juhász Péter Pál belső köreihez tartoznak.
A Szőlő utcai ügynek eddig hét gyanúsítottja van. Ez már bőven túlmutat az eredeti prostitúciós ügyön, gyermekbántalmazásról és bűnpártolásról is szó van. Összeszedtük, mit lehet tudni eddig.
Birtokunkba jutott egy névtelen e-mail több mint három évvel ezelőttről, melyben valaki leírja a tapasztalatait a javítóintézetről, és segítséget kér az államtól a problémák megoldásában. A levél azóta meglehetősen pontosnak bizonyult, mégsem lett eredménye. Az e-mailt, és annak egyik fontos, a nyilvánosság előtt nem ismert pontját, mely alapján újabb prostitúciós hálózat nyomaira bukkantunk, kétrészes cikksorozatban dolgozzuk fel.
Egy nevelőnő intim viszonyba keveredett két növendékkel – ezt is írta egy évekkel ezelőtti figyelmeztető e-mailben valaki az állami fenntartónak a Szőlő utcáról. Kiderítettük, kikről van szó, hogyan kapcsolódik a történethez egy prostituált, akiről eddig még nem lehetett hallani ebben az ügyben, valamint egy férfi, aki azzal dicsekszik, hogy nőket futtat.