Az ügyészség nyomozásra kötelezte a rendőrséget azokban a korrupciógyanús ügyekben, amelyeket a Partizánban nyilatkozó műemlékvédelmi szakember mutatott be

bűnügy
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Ajándékozás

Cikkek ajándékozásához Közösség vagy Belső kör csomagra van szükséged.

Ha már előfizetőnk vagy, jelentkezz be! Ha még nem, válassz a csomagjaink közül!

Ugyan a rendőrség szerint nem történt hivatali visszaélés azokban az ügyekben, amelyekben Bátonyi Péter műemlékvédelmi szakember, az Építési és Közlekedési Minisztérium akkori referense feljelentéseket tett, az ügyészség úgy döntött, hogy mégis nyomozni kell.

Bátonyi több mint egy éve tett feljelentéseket hivatali visszaélés bűntette miatt. Ő volt az, aki a nevét és arcát is vállalva a Partizánnak nyilatkozva mutatta be konkrét példákon keresztül, hogy a műemlékvédelmi rendszernek hogyan lett a célja a műemlékek védelme helyett a jól bekötött vállalkozók kiszolgálása, mozgatója pedig az „akarnokság, a műveletlenség és a korlátlan hatalom”.

Bátonyi Péter a munkaügyi tárgyalásán
Fotó: Bankó Gábor/444

A szakember három ügyet emelt ki: az Agrárminisztérium, a Heinrich-udvar és a Kilián-laktanya műemlékvédelmi lefokozását. Mindhárom esetben közös, hogy szakemberek nem támogatták a védettség gyengítését, ennek ellenére a minisztériumok legfelsőbb szintjén átmentek a módosítások.

A Kossuth téri, régóta átalakítás alatt álló minisztériumi épület esetében egy mélygarázs miatt nyúltak hozzá a védelemhez. A reformkori Kilián-laktanya esetében Bátonyi családi okokat sejt a háttérben. A Hild József által tervezett épület indokolatlan visszaminősítéséről szóló aktát az Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára írta alá, akinek húga az épület átépítésére benyújtott tervvariánsban vezető tervezőként szerepel. A Kilián-dosszié külsejére az államtitkár szignózott utasítást is írt, feltehetően alkalmazottjai számára, Bátonyi szerint ezzel akarta biztosítani, hogy átmegy a dolog. Az érintett államtitkár, Lánszki Regő Facebook-posztba utasította vissza ezeket az állításokat, az összes vádat hamisnak nevezve.)

Bátonyi minisztériumi munkája során rengeteg olyan okiratot fénymásolt vagy dokumentált, amelyek szerinte bizonyítják a visszaéléseket. Ezeket csatolta is a feljelentésekhez.

%

Csatlakozz most akár fél áron a Körhöz, és olvass tovább!

Kövesd velünk 2026-ot!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek