Találkozott Petr Pavel államfő Andrej Babis miniszterelnökkel, hogy elcsendesítsék a múlt héten kirobbant belpolitikai háborút. A konfliktus központi figurája Filip Turek, a Babis-kormány egyik koalíciós pártjának, az Autósok tiszteletbeli elnöke.
Turek környezetvédelmi miniszter lett volna a kormányban, de Pavel elnök megtagadta a kinevezését. Tureknek számos botránya volt, rasszista, szexista és homofób posztjai voltak, nemi erőszakkal is megvádolták, egy fotón pedig karlendítéssel pózolt, a botrányairól itt írtunk bővebben.
A kinevezés megtagadása miatt az Autósok valódi elnöke, Petr Macinka fenyegetőző sms-ekben követelte, hagyja az elnök hagyja jóvá a botrányhős Filip Turek környezetvédelmi miniszteri jelölését, a zsarolásként is értelmezhető üzeneteket az elnök nyilvánosságra hozta.
Ebből akkora botrány lett, hogy a hétvégén már több tízezren tüntettek az elnök mellett.
A szerdai megbeszélés végül azzal zárult, hogy az államfő közölte, hogy nem nevezi ki Tureket, ezt Babis tudomásul vette, mint mondta, „ezzel a nagy vihart kavart ügy lezártnak tekinthető."
Az elnöki hivatal közleménye szerint Pavel közölte, hogy álláspontja összhangban van az alkotmánnyal, s mindezt a kormányfőnek küldött levelében alkotmányjogi okokkal megalapozva meg is indokolta. Az egyetlen intézmény, amely döntését megváltoztathatná, az az alkotmánybíróság.
Az elnök már korábban arra ösztönözte a kormányt és az Autósokat, hogy az ügyet vigyék az alkotmánybíróság elé, hogy annak döntésével tiszta vizet öntenek a pohárba. A jogköröket tisztázandó beadványt azonban sem a kormány, sem az autósok nem akarnak az alkotmánybíróság elé terjeszteni. Andrej Babis másfelől bejelentette: a jövőben megszűnnek azok az egyeztetések a cseh külpolitikáról, amelyek az államfő kezdeményezésére a Hradzsinban zajlottak le általában évente kétszer az elnök, a kormányfő, a két házelnök és a külügyminiszter részvételével. A kormányfő azt mondta, hogy a jövőben személyesen csak ő fog egyeztetni az államfővel, aki a külföld felé Csehország legfőbb képviselője, s - eltérően a belpolitikától - a külpolitikában aránylag fontos jogkörei vannak. (MTI alapján)
Háborúvá fajult az államfő és az új kormány külügyminiszterének konfliktusa Csehországban. Mivel fenyeget Petr Macinka, a legkisebb koalíciós párt, az Autósok pártelnöke? Miért blokkolja a környezetvédelmi miniszter kinevezését Petr Pavel? És mit tesz mindeközben a miniszterelnök, Andrej Babiš?
Még meg sem alakult a cseh kormány, máris botrány robbant ki Andrej Babiš egyik koalíciós partnere, az Autósok legismertebb arca, a külügyminiszteri posztra pályázó Filip Turek Facebook-posztjai miatt. Az ügy miatt csúszik maga a kormányalakítás is.
A miniszter azt írta, szerdán kellemetlen információk jelennek meg Petr Pavelről, bár hozzátette: megérti, „hogy az elnök úr nem hagyja magát zsarolni, de a politika a kompromisszumokról szól”.
Azután robbant ki botrány, hogy a külügyminiszter sms-ben fenyegette az elnököt.