Videóhívásban dicsérte egymást Putyin és Hszi

külföld
  • Link másolása
  • Facebook
  • X (Twitter)
  • Tumblr
  • LinkedIn

Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök videóhívásban dicsérték meg a két ország kapcsolatát szerdán – írja a Reuters. A tárgyalásaikat az orosz állami televízió közvetítette. Putyin azt mondta, hogy a moszkvai–pekingi viszony „fontos stabilizáló tényező a növekvő globális zűrzavar idején”, és dicsérte a két ország energetikai partnerségét, amely „kölcsönösen előnyös és stratégiai jellegű”. Hszi tolmácson keresztül azt mondta, „A két fél ragadja meg ezt a történelmi lehetőséget, tartsa fenn a szoros magas szintű kapcsolatokat, és erősítse a gyakorlati együttműködést a különböző területeken”.

Putyin és Hszi a videókonferencia beszélgetésükön.
Fotó: LIU BIN/Xinhua via AFP

A Kreml egyik szóvivője, Jurij Usakov közölte, hogy Putyin és Hszi 1 óra 25 percig beszélgettek, és Putyin elfogadott egy meghívást Kínába, a látogatás pedig még 2026 első félévében lesz. Usakov szerint a két vezető megállapodott a kereskedelem fejlesztésében, beleértve az energetikát. Azt is elmondta, hogy Oroszország és Kína álláspontja a legtöbb nemzetközi kérdésben közel áll egymáshoz vagy egyezik.