A cseh paralimpikonok is bejelentették, hogy nem vesznek részt a Paralimpiai Játékok megnyitóünnepségén, tiltakozásul az orosz és fehérorosz sportolók részvétele ellen.
„Amíg az Ukrajna elleni agresszió tart, az orosz és fehérorosz sportolóknak nincs helyük a nemzetközi eseményeken” – közölte állásfoglalásában a Cseh Paralimpiai Bizottság.
Korábban az ukrán sportolók is bejelentették, hogy bojkottálják az ünnepséget.
Az orosz-ukrán háború kitörése óta Oroszország nem vehet részt az olimpián, a sportolók csak semleges színekben indulhattak. Azonban idén a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság engedélyezte, hogy a márciusi paralimpián orosz és fehérorosz sportolók saját országukat képviseljék. Arról, hogy semmi sem változott, a háború is velünk van, mégis küszöbön állhat az eltiltott Oroszország visszatérése az olimpiákra, ebben a cikkben írtunk. (Radio Prague International)
A döntés az ukrán sportolókat nem érinti, de hivatalos ukrán delegáció nem lesz jelen sem a megnyitón, sem más eseményeken.
Moszkva az ukrajnai invázió és a 2014-es doppingbotrány miatt bevezetett szankciók eltörlését sürgeti, ám a kérdés továbbra is megosztja a nemzetközi közösséget.