Orbán Viktor a novemberi washingtoni útja egyik legfontosabb eredményeként büszkélkedett el azzal, hogy pénzügyi védőpajzsról állapodtak meg Donald Trumppal. Hogy mi is lehetett ez a megállapodás, már az első perctől nem volt világos, inkább tűnt politikai, mintsem gazdasági „terméknek”. Donald Trump ráadásul decemberben azt állította, hogy bár Orbán nagyon kérte ezt, ő nem ígért semmit, és még Szijjártó is szembement Orbán állításával.
A védőpajzs ennek ellenére továbbra is a miniszterelnök szívügye, amikor Marco Rubio a múlt héten Budapesten járt, akkor is szóba hozta a dolgot. Az amerikai külügyminiszter azt mondta, Washington készen áll arra, hogy pénzügyi védőpajzsot nyújtson Magyarországnak, amikor ez indokolt lesz. Ezzel a felütéssel kérdezte Varga Mihály MNB-elnököt a keddi, a csaknem másfél év után bekövetkezett kamatcsökkentés apropójából tartott sajtótájékoztatóján a közmédia, hogy a jegybank kapott-e erről bármilyen tájékoztatást, tárgyaltak-e erről a magyar kormánnyal, egyeztettek erről Washingtonnal.
„Nem tartottuk ezt szükségesnek” – mondta Varga Mihály, aki szerint „a mi szempontunkból a legfontosabb az, amit tartaléknak hívunk, és amiért felel a jegybank”. Ez az összeg jelentősen nőtt tavaly: a 2024 végi 44 milliárd euróhoz képest idén január végén 56,8 milliárd euró volt az ország devizatartaléka, márpedig
Varga szerint ez „a legerősebb védőpajzs az ország szempontjából”,
bár hozzátette: „ha ehhez kiegészítő megállapodások társulnak, annak mi csak örülni fogunk.
A sajtótájékoztatón arról is kérdezték Vargát, hogy a jegybank szerint nem jelent-e inflációs veszélyt az olaj árának alakulása, illetve a Barátság kőolajvezeték leállása – Orbán Viktor a kampányban előszeretettel riogat az 1000 forintos benzinárral ez utóbbi miatt. Varga viszont azt mondta, korainak érzi, hogy a vezeték leállásának esetleges inflációs következményeire kelljen felkészülni. Szerinte a jelenlegi olajpiaci helyzetben nem volt kockázatos a kamatcsökkentés.
Az EU-val és a spekulánsokkal szemben is védene – lebegtette meg a miniszterelnök. Lehet, hogy olyan választási segítséget kap, mint Milei argentin elnök. Magyar szerint Trump lett Orbán IMF-je. Szijjártó közben arról beszélt, hogy korlátlan időre kapunk mentességet az orosz olaj vásárlóira kirótt amerikai szankciók alól.
Az amerikai elnök szerint Orbán mindenképp akarta a pénzügyi védőpajzsot, de nem ígért neki semmi ilyesmit.
Készen van már a készre jelentett Brüsszel elleni védőpajzs, vagy csak elkezdték a segédkovácsok kovácsolni, és nem is tudni, mekkora?