Kábítószer miatt ideiglenesen felfüggesztették a szegedi Sing Sing működését

belföld

„Őszinte megdöbbenéssel tájékoztatjuk közönségünket, partnereinket, fellépőinket és mindenkit, aki valaha részese volt ennek a közösségnek, hogy a hatóságok döntése alapján a Sing Sing Music Hall működését ideiglenesen felfüggesztették” – olvasható a népszerű szegedi szórakozóhely Facebook-bejegyezésében.

Azt írják, március 16-án a hatóságok egy hónapra bezáratták a Sing Singet „egyszerű bemondásra hivatkozva”. Azt nem írták le, hogy pontosan mi volt a hivatkozási alapjuk a hatóságoknak.

„Szeretnénk teljesen egyértelművé tenni, hogy a Sing Sing Music Hall semmilyen formában nem előidézője, szervezője vagy támogatója azoknak a cselekményeknek, amelyekre hivatkozva ez az intézkedés megszületett. Az ilyen helyzeteknek nem okozói, hanem elszenvedői vagyunk” – írják.

Állításuk szerint a kezdetektől fogva zéró toleranciát képviselnek a kábítószerekkel szemben. A Sing Sing 1991-es nyitvatartása óta mindig betartotta a hatályos jogszabályokat, együttműködött a hatóságokkal, és több mint 35 éves működése alatt soha nem indult ellene semmilyen ilyen jellegű büntetőeljárás, tették hozzá.

„Ugyanakkor ki kell mondanunk azt is, hogy egy rendezvényhelyszín nem nyomozóhatóság. Nincs jogunk, nincs eszközünk és nincs lehetőségünk arra, hogy hatósági jellegű eljárásokat folytassunk le, vagy minden rejtetten zajló cselekményt megelőzzünk. Amiben viszont mindig partnerek voltunk és leszünk: a hatóságokkal való együttműködésben, a jogkövető működésben és a felelős üzemeltetésben” – állítják.

A döntést nemcsak igazságtalannak, alaptalannak is tartják, amely komoly erkölcsi terhet ró a szórakozóhelyre.

„Különösen fájdalmas, hogy egy ilyen intézkedés könnyen azt a hamis látszatot keltheti, mintha a helyszín részese vagy elősegítője lenne olyan történéseknek, amelyekkel szemben mindig is felléptünk. Együttérzünk az országban hasonlóan járt klubtársainkkal, és együttműködünk annak érdekében, hogy közösen megoldást találjunk erre az igazságtalan helyzetre, ahol egyik napról a másikra hozhatnak ilyen döntéseket ellenünk” – írják.

A döntéssel szemben jogorvoslattal fognak élni, és „minden rendelkezésre álló jogi eszközt igénybe vesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák igazunkat, és hogy a SING SING újra megnyithassa kapuit”.

A tavaly indított drogellenes háború során létrejött Delta Program hétfőn értékelte fennállásának egy évét, kérdésünkre akkor a rendőrség azt mondta, a bezáratással nem a szórakozóhelyek tulajdonosait és dolgozóit szankcionálják, de fenntartják, hogy a szórakozóhelyeknek felelősségük van a kábítószer-kereskedelem elleni küzdelemben. Az évértékelő előtti pénteken nagyobb port kavart, hogy a rendőrség bezáratta az Arzenál nevű szórakozóhelyet, miután többen is azt állították, a helyszínen kábítószert vásároltak. Később ugyanennek esett áldozatául a Turbina is.

Kapcsolódó cikkek