Megszólalt a Kreml a szerbiai gázvezeték ügyében, Orbánhoz hasonlóan ők is csak utalgatnak Ukrajnára

POLITIKA

Nincs megbízható bizonyíték arra, hogy ki helyezhette el a robbanóanyagokat a Szerbián áthaladó, Magyarországra tartó gázvezeték közelében – erről beszélt hétfőn Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. Közben ugyanakkor azt is állította, hogy Ukrajna korábban többször támadta az orosz exportgáz infrastruktúráját – írja a szerb Blic, amely az orosz állami Szputnyik közlésére hivatkozik.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Forrás: x

A nyilatkozat a hétvégi esetre reagál: a szerb hatóságok szerint Magyarkanizsa közelében nagy mennyiségű robbanóanyagot találtak a gázvezeték mellett. Közlésük szerint az eszközöket már előkészítették, vagyis a felhasználásukhoz szükséges kiegészítőkkel együtt helyezték el.

Peszkov a Szputnyik szerint azt mondta, jelenleg nincs hiteles információ arról, ki állhat a történtek mögött. Azt is hozzátette, hogy a Török Áramlat „rendkívül nagy nyomás alatt működik”, ezért egy ilyen támadás súlyos következményekkel járhatna.

A szóvivő ugyanakkor bizonyítékok bemutatása nélkül arról beszélt, hogy Moszkva szerint Ukrajna korábban többször is célba vette az orosz gázvezetékeket, köztük a Török Áramlat és a Kék Áramlat hálózatait. Szerinte az infrastruktúrát „a kijevi rezsim részéről” már több támadás is érte.

Peszkov azt is mondta, Oroszország minden szükséges lépést megtesz a kulcsfontosságú vezetékek védelmére, ebben az orosz hadsereg és a biztonsági szolgálatok is részt vesznek.

A szerb hatóságok vasárnap jelentették be, hogy robbanóanyaggal ellátott csomagokat találtak a vezeték közelében, ami szabotázsakció előkészítésére utalhat.

Az ügyet Orbán Viktor is szabotázskísérletként emlegette, és nyilatkozataiban Ukrajnára utalt, mondván Kijev régóta azon dolgozik, hogy Európát leválassza az orosz energiáról. A magyar kormány ezután katonai védelem alá helyezte a vezeték hazai szakaszát.

Ezzel szemben a belgrádi Katonai Biztonsági Ügynökség (VBA) vezetője, Đuro Jovanić már vasárnap határozottan tagadta, hogy Ukrajnának köze lenne az ügyhöz. Nyilatkozata lényegében ellentmondott azoknak a feltételezéseknek, amelyek Kijevet sejtették a háttérben .

Kapcsolódó cikkek