Nem lehet felhőtlen az öröm az elemzők szerint, hiába jött meglepően jó adat a magyar gazdaságról

gazdaság

Meglepően jó teljesítményt nyújtott a magyar gazdaság az idei első negyedévben, hiszen szezonálisan és naptárhatással kiigazítva 1,7 százalékos növekedés jött össze előző év azonos időszakához mérten, a tavalyi utolsó negyedévhez viszonyítva pedig 0,8 százalékos bővülés történt. Mivel sorban ez már a negyedik negyedév volt, hogy valamiféle növekedés történt a gazdaságban, lehet abban bizakodni, hogy magunk mögött hagytunk a tartós stagnálás időszakát, legalábbis így véli Virovácz Péter, az ING vezető elemzője.

Forrás

Szerinte nem meglepő, hogy a szolgáltatások tudták leginkább segíteni a magyar gazdaság teljesítményét, és ezen belül is a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység volt a húzóerő. E mögött ők az Otthon Starthoz köthető ingatlanfejlesztésekhez kapcsolható előzetes tevékenységeket sejtik, mint például a műszaki, mérnöki tervezés. Felhasználási oldalon pedig a fogyasztás lehetett a húzóerő a beruházások minimális növekedése mellett.

Forrás

Nagy János, az Erste makrogazdasági elemzője is biztatónak nevezte az évkezdetet, sőt ő még a közeljövőt tekintve is részben optimista.

„A mostani, második negyedévtől a politikai bizonytalanság oldódása is segítheti a gazdasági aktivitást”,

hangsúlyozza, miközben visszautal a szerdán megjelent áprilisi felmérésekre, amelyek szerint – szemben az európai trendekkel – számottevően javult az üzleti bizalom itthon. Ugyanígy jó hatással lehet szerinte az uniós források felszabadításának és lehívásának lehetősége.

Azonban komoly kockázatok is árnyéka is rávetül a magyar gazdaságra. Nagy János szerint ez a közel-keleti háború elhúzódásából és a költségvetés kiadási oldalának esetleges csökkentéséből fakadhat.

Az iráni háborúra Virovácz is részletesebben kitért az elemzésében, ami miatt egyáltalán nem lehet felhőtlen az öröm az első negyedéves gazdasági teljesítmény láttán. A legfrissebb közel-keleti fejlemények alapján egyre inkább úgy látják, hogy elhúzódó konfliktus forgatókönyve válik egyre reálisabbá, ami miatt tartósan magasabb energiaárakkal lehet számolni. Így pedig pont mikor felívelhetne a magyar gazdaság, jelentős kihívással kell szembesülnie, ezért „rendkívül nagy a bizonytalanság”. Az ING mindezek nyomán egyébként továbbra is 1,5 százalékos gazdasági növekedéssel számol az idei évre.

Kapcsolódó cikkek