Sulyokkal elbeszéltek egymás mellett
Ha Sulyok lemondana, milyen elnöki szerepfelfogást gondol a Tisza frakció? Nevet nem vár a riporter. Magyar azt mondja, nincs is tippjük a névre, majd nagyon hosszan beszél a köztársasági elnök szerepfelfogásáról, és arról, hogy rájött, Sulyokkal elbeszélnek egymás mellett.
A jelenlegi elnök azt gondolja, közjogi funkciója van, levezényelni a folyamatokat, mint a kormányalakítást. Ő más véleményen van, majd felhozza, hogy a korábbi elnökök szerint is sokkal többet jelent a funkció, és az elnöknek valóban meg kell testesítenie a nemzet egységét, fontos ügyekben meg kell szólalnia, képviselnie az elesetteket. Sólyom László például megszólalt a 2006-os zavargások alatt - mondja Magyar.
Reméli, hogy hamarosan lesz lehetőségük elnököt jelölni, mindenképp olyan embert ajánlanak, aki tudja, hogy miről szól elnöknek lenni, például adjon erkölcsi iránymutatást, ha úgy hozza az élet.
Az lenne a fontos, hogy a köztársasági elnök a mindenkori politikai pártok felett álljon. Ez egy olyan pozíció, ami annyit ér, amennyivel megtöltik, ezzel most csehül állunk - mondta Magyar.