Jön a kegyelmi dosszié, átalakítják a végrehajtást, mennek a vármegyék és meglesz a módja Sulyok eltávolításának is
42
poszt
Magyar: Szakítani szeretnénk a főispáni rendszerrel
A második kérdésünk: megszűnt a főispánok mandátuma, mikor neveznek ki a helyükre újakat, mi lesz a nevük, marad-e politikai kinevezettek a kormányhivatalok élén? Magyar szerint szakítani szeretnének az eddigi rendszerrel. Rövid távon úgy, hogy nem politikai kinevezettek lesznek, hanem valódi közszolgák, a csúcs közigazgatási vezetőket átláthatóan igyekeznek majd kinevezni. Középtávon átalakítják a teljes kormányhivatali rendszert, megszűnik a vármegyerendszer, a kormányhivataloktól több hatáskör elkerül, lesznek önálló hatáskörű szakmai szervezetek, nem politikai befolyás alatt.
A Magyar Hang az azbesztszennyezésre kérdez rá, és arra, mi lesz az ott élők egészségügyi szűrésével. Magyar azt mondta, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter részletes javaslatot tett, erről a napokban beszél majd. Az érintettek jogosan várják el, hogy soron kívül legyen szűrővizsgálat. Magyar azt mondja, el akarja kerülni a pánikkeltést, sok részlet nem ismert. Évek óta építik be a követ, a kő természetes tartalma ez, de nem szabadott volna kitermelni. 5-ből négy bányát bezártak az osztrákok, kérdés, hogy az az egy még miért üzemel. A bányában szerinte tudtak az azbesztszennyezésről. A szennyező fizet elvét alkalmazni fogják, még ha az határokon át is ível.
Az azbeszt hatásmechanizmusáról is tájékoztatnak majd, nem csak a szűrővizsgálatokról. Eddig Nyugat-Magyarországon volt a legalacsonyabb az azbesztszennyezés. Reméli, hogy mielőbb sikerül elhárítani a problémát, akár az út teljes felszedésével. Az országos tisztifőorvos, a környezetvédelmi államtitkár is tagja lesz az illetékes bizottságnak, minél gyorsabb megoldást akar, és folyamatos tájékoztatást kért.
Mit terveznek az állami cégek felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjaival?
Mitől függ, hogy kiket váltanak le, és kaphatnak-e a leváltandó vezetők végkielégítést? Az állami cégek (pl. MÁV) menedzsmentjével mi lesz? - kérdezi a 444.
Magyar szerint felügyelőbizottsági és igazgatósági tagok távozásánál nincsen végkielégítés.
Fotó:
Németh Dániel/444
Magyar arról is beszél, hogy azért megvizsgálják azt a kárpátaljai gyermekotthont, amelynek a távozó miniszterek felajánlották a végkielégítésüket. A miniszterelnök az államtitkároknak azt javasolja, hogy ajánlják fel valakinek a végkielégítésüket. A házelnök ugyanezt fogja kérni a leköszönő parlamenti képviselőktől, a Vidékfejlesztési Minisztérium pedig a kormányhivatalok vezetőitől.
Magyar arról beszél, hogy felülvizsgálják az álláshalmozó politikai kinevezetteket, az ő foglalkoztatásukat megszüntetik. Az állami társaságok vezetésében levő valódi szakemberek folytathatják a munkát (ha betartották a jogszabályokat), ugyanez vonatkozik a menedzsment szintre. De mivel nem különösebben sikeresen működtek ezek a cégek, inkább a felmentés lesz a jellemző.
A cél az, hogy csökkenjen az állami cégek irányításának a költsége. Igazgatósági és fb-tagok számának csökkentése várható.
A Hír TV arról érdeklődött, hogy miért nincsenek közigazgatási államtitkárok, Gulyás Gergely szerint ilyenre 1990 óta nem volt példa. Magyar arra kérte a fideszes média munkatársát, hogy bőszen frissítgesse a telefonján a Magyar Közlönyt, mert bármikor megjelenhetnek a kinevezések. (Még nem jelentek meg.) Erről kedélyesen elbeszélgettek. A második kérdésben már odaszurkálgatott Magyar, amikor arra kellett válaszolnia, hogy miért nincs 480 forintos benzinársapka, amit követelt márciusban még az országjárásán. Magyar szerint az olaj világpiaci ára azóta a közel a duplájára emelkedett. A Hír TV szerint akkor 110-120 dollár volt az olajár, most 109,6. Magyar erre úgy reagált, hogy lehet, hogy akkor egyszer-egyszer felugrott ilyen magasra, most viszont tartósan ennyi. ÉS megkérte a Hír TV-s riportert, hogy tartsák tiszteletben, ha megválaszolnak egy kérdést, azt fogadják el, utána már ne zaklassák a munkatársait.
A 24.hu a következő. Arra kérdez, hogy kibővítik-e a köztársasági elnöki jogköröket, elmozdulás várható-e a prezidenciális rendszer felé, illetve hogy mi lesz az uniós hitelkérelemmel.
Magyar azt mondja, a hatáskörmódosításról lesz egy szakmai és társadalmi konzultáció, ez nem olyan ügy, mint amit egy parlament vagy kormány eldönthet. Igényt érzékelnek rá az országjáráson, majd megemlíti, hogy a nyár második felétől újra országjárásra indul.
Az átalakítás most nincs napirenden. Függetlenül az "Orbán-bábok" leváltásától lesz egy nagy alkotmányozási folyamat is, ami időigényes folyamat, teljes társdalmi konszenzus kell, a végén népszavazással.
Az uniós pénzekkel kapcsolatban arról beszél, a helyreállítási alap határideje augusztus 31, ott több döntést meg kell hozni. Az Orbán-kormány 16 milliárd euró hitelt akart felvenni az EU-tól haderőfejlesztésre, ezzel szerinte haveri cégeket akartak kitömni. A kormány áttekinti, hogy a vállalások közül mire van szükség. Felmlegeti, hogy a 4iG céggel kötött, senki által meg nem tárgyalt 1300 milliárdos kötelezettségvállalást írtak alá pár nappal a kormányváltás előtt, mikor már tudták, hogy veszteni fognak. Ruszin-Szendinek úgy kell átvenni a HM-et, hogy majd 40 milliárdos előlegszámlát benyújtottak, azt sem mondták, hogy mire és hogyan. „Ez így nem fog működni.” Magyar szerint ezt a szerződést felbontják, itt a pénzek kilapátolása lett volna a fő szempont. Ez amúgy egy kedvező hitel, de másmilyen hitel is van.
Ha sikerül stabilizálni a költségvetés helyzetét, annak hatalmas kihatásai lesznek a kormányzat és a lakosság költségeire. Lehet, hogy olyan alacsonyak lesznek a kamatok, hogy nem is biztos, hogy érdemes közös hitelfelvételbe belevágni. Ez a hosszútávú jövő.
Miért beszélt Magyar Péter Répássy Róbertről? Miért számít az ügyvédi iroda neve a kegyelmi dossziéban?
Ez az ATV második kérdése, de Magyar nem spoilerezik, holnap mindenki rájön majd arra, amire rá kell jönni.
Répássy Róbertet, az igazságügyi minisztérium volt államtitkárát azért említette, mert eddig két nő szoknyája mögé bújt a Fidesz, de Magyar szerint nem csak Varga Judit és Novák Katalin felelős a történtekért, hanem mások is. Répássy akkor nem távozott a közéletből, élvezte tovább az apanázst.
Megszorításokra készülnek? Egyáltalán mennyi most az államháztartási hiány?
Az egyik legutolsó Gulyás-féle kormányinfón még arról volt szó, hogy 5% az államháztartás hiánya, Magyar 6,8%-ról írt, a most felfedezett milliárdokkal 7% körül lehet az államháztartási hiány. Készülnek-e megszorításra? Egyáltalán mennyi most az államháztartási hiány? - kérdezi az ATV.
Magyar megkéri az ATV riporterét, hogy jelenlétében a Bokros-csomagot ne emlegesse. Egyelőre még számolnak a minisztériumok, nem tudják még mennyi az államháztartási hiány. Azt is vizsgálja az igazságügyi miniszter, hogy ezek a százmilliárdos eltüntetett tételek vajon bűncselekménynek minősülnek-e.
Fotó:
Németh Dániel/444
Lázár úgy tárgyalta újra Mészáros Lőrinccel az autópálya-koncessziókat, hogy az állam költségei még nőttek is. Tavaly év végén módosították a hiánycélt, de még akkor sem szerepeltek ezek a korábban említett elrejtett tételek. Magyar szerint ez csalás.
A pénzügyminisztert arra kérték, mindent számoljanak, és lásson tisztán a kormány, mennyi valójában az államháztartási hiány. A Tisza-kormány alatt megszorítások nem lesznek. Az előző kormány olyan túlárazott költségvetéssel, felesleges presztízsberuházásokkal dolgozott a kormány, amitől a Tisza el tud tekinteni, ez biztosít valamennyi mozgásteret. Energetikai szerződéseket, a várbeli projekteket, a Budapest-Belgrád vasútvonal szerződéseit is meg fogják nézni. Ha a befektetői bizalom meginog, a magyar embereknek kell többet fizetnie. Magyar szerint a piaci bizalom visszatért, ez jó hír (kamatcsökkentések stb.), a piacok tehát megelőlegezett bizalommal vannak a kormánya irányába.
Középtávon az euró bevezetése a Tisza-kormány célja, ehhez meg kell felelni a maastrichti kritériumoknak.
Nem derült ki, Varga miért jegyezte ellen a kegyelmet
Az is kérdés, hogy Varga Judit miért ellenjegyezte a kegyelmet, van-e erről bármilyen információ a dossziéban. Magyar szerint nincs. Ő akkor már nem élt együtt Varga Judittal, de annyi információ jutott el hozzá, hogy a 40 ügyet egyszerre terjesztették fel a minisztériumba, és sehol sem szerepelt a jelzés, hogy ezt a felterjesztést megváltoztatta a köztársasági elnök. Még egyszer elmondta, hogy ez átment a teljes minisztériumi apparátuson.
Ez lehetett egy figyelmetlenség is, erre az érintett tud válaszolni. "Azért naponta sok dossziét aláírnak a miniszterek, ilyenkor a kabinetnek kell tájékoztatnia az adott minisztert, hogy az eddigiekhez képest megváltoztatott döntést ír alá."
Utána mindenkinek szíve joga vállalni a felelősséget, és a volt felesége meg is tette ezt, hiszen a politikai felelősség az övé volt.
Fotó:
Németh Dániel/444
Az árstopról is kérdez a Telex, Magyar azt mondja, részben gazdasági szempontból, részben a lakosság tűrőképessége indokolja, hogy maradjon a védett ár. Nem most nyúlnak először a stratégiai készletekhez, ezt majd visszapótolják.
A végletekig nem lehet fenntartani, a költségvetésre közép- és hosszútávon több 10 milliárdos terhet ró az intézkedés, amit végső soron a magyarok fizetnek meg. Akkor vezetik ki, ha elkezd csökkenni a világpiaci ár, és az intézkedés csak egy kis emelkedést jelent majd a kutakon. A 480 forintos benzinárnak ma már nincs realitása.
Magyar nem árulta el, hogy milyen alkotmánymódosítással mozdítanák el Sulyok Tamást
Még az RTL kérdezte, hogyan akarják leváltani az államfőt, ha nem mondd le. Magyar - miután az Indexnek Sulyok Tamás is beszélt arról, hogy mi hangzott el kettejük között, az államfő szerint visszautasította, hogy lemondjon - azt mondta, hogy akkor őt sem köti a titok. Szerinte - erről már Facebookon is írt, Sulyokra reagálva - az első találkozójuk után az államfő azt mondta neki mosolyogva, hogy megfontolja a lemondásra felszólító érveit és jelentkezni fog. Másodszor a kinevezési okmányok átvételekor beszéltek, akkor Sulyok Magyar szerint azt kérdezte, hogy kit keressen a kormánytól, ha úgy dönt, hogy lemond, az igazságügyi minisztert keresse-e. Magyar erre most azt mondta, hogy nem értette, miért kérdezi ezt az államfő, de közölte, hogy arról nincs alku, hogy a bukott államfőknek ne járjon életük végéig járadék, titkárság, komornyik, gépkocsi, mint most. Május 31-ig várják, hogy Sulyok lemondjon, ha nem távozik, tudják, hogyan mozdítsák el.
A következő kérdező a Telex. A riporter arra kérdez rá, hogy kegyelmi ügyben Magyar miért beszélt legutóbb Lévai Anikóról, van-e olyan információ a birtokában, ami a volt miniszterelnök feleségének érintettségére utal.
Fotó:
Németh Dániel/444
Magyar azt mondja, "az teljesen mindegy, hogy nekem milyen információ van a birtokomban, hiszen ha van is ilyen, akkor is városi legenda kategóriába tartoznak, még a NER-en belül is oda tartoztak." Fontosabb szerinte az, hogy ez hogy fog kiderülni. Bejelentette, hogy az ügyben vizsgálóbizottság fog felállni.
Az erre vonatkozó szabályokat is módosítják, innentől kezdve kötelező lesz megjelenni a bizottsági üléseken. Ő azt javasolja, hogy aki nem megy el, kapjon jelentős bírságot, utána a rendőrség vezesse fel. Kötelező lesz válaszolni a kérdésekre.
Egy-két hónapon belül ki fognak derülni a részletek, és válaszolni fognak az érintettek, akár a volt köztársasági elnök. Magyar szerint Nováknak igenis magyarázatot kell adnia a döntésre.
A kegyelmi ügyek nyilvánossága is változik majd: minden olyan ügyet, ahol az elnök megadta a kegyelmet, az igazságügyi miniszter pedig ellenjegyezte azt, nyilvánosságra hoznak. Ez magára a döntésre és az indoklásra vonatkozik.
Balásy Gyulától a felajánlott cégei teljes dokumentációját várja Magyar
Az RTL kérdez arról, hogy mi lesz a NER-ben az állami kommunikációs és rendezvényszervezési monopóliummal rendelkező Balásy Gyula által felajánlott cégekkel. Magyar azt mondta, hogy a cégek teljes dokumentációját várja, amit a pénzügyminiszternek kell átnézni, valóban van-e több tízmilliárd forint a cégekben. Emlékezetett rá, hogy a NAV végrehajtást indított a cégek ellen, mert a 2025-ös áfafizetési kötelezettségének nem tett eleget határidőre. Ha az illető maffiózó valóban a szívén viseli a volt munkatársai sorsát, haladéktalanul jutassa el ezeket a dokumentumokat. "Mi nem szeretnénk vele tárgyalni, majd a hatóságok megteszik azt" - mondta Magyar.
Magyar bejelentései után két-két témában kérdezhetnek az újságírók
Az M1 kezdi a kérdéseket:
1. Tervez-e személyesen találkozni Magyar Péter Krausz Ferenccel, vagy ez a minisztérium feladata lesz? Magyar: Először az illetékes minisztérium elvégzi az átvilágítás (ez már majdnem kész), Magyar nyitott találkozni akár Krausszal, akár más elismert tudósokkal. Szívesen meghallgatja az ő álláspontjukat abban, hogyan alakították ki ezt a konstrukciót a választások előtt. A felmondás/struktúraátalakítás nem jelentheti azt, hogy a magyar tudósok támogatás nélkül maradnak.
Fotó:
Németh Dániel/444
2. Tervez-e találkozni személyesen Zelenszkij elnökkel a kisebbségi jogok kapcsán, vagy minisztériumi szinten fogják ezt megoldani? Magyar szerint technikai szinten kezdődtek a tárgyalásnak, megnézik a haladást, közelednek-e valóban az álláspontok, ha igen, jöhet a külügyminiszteri találkozója. Magyar részéről továbbra is áll az ajánlat, hogy ha sikerül rendezni az ügyet, akkor szívesen találkozik Zelenszkijjel Beregszászban.
A kormány múlt héten döntött arról, hogy megvizsgálja a kegyelmi ügy dossziéját. Ez meg is történt, az IM-ben van az egyik dosszié, a másik a Sándor-palotában. A dossziét holnap délelőtt nyilvánosságra hozzák a kormány.hu/igazságtétel oldalon.
Magyar Péter arról beszélt, a kegyelem úgy zajlott, hogy az igazságügyi miniszter egy csomagot terjesztett fel a köztársasági elnökhöz, a több mint 40 kérvényből 3-nál javasolt kegyelmet. K. Endre ügyében nem.
Ezt még nem ismert okokból és indokok alapján Novák Katalin változtatta meg és küldte vissza az igazságügyi minisztériumnak. Emlékeztetett, ritkaság, hogy az igazságügyi miniszter nemleges felterjesztését megváltoztassák.
Fotó:
Németh Dániel/444
A köztársasági elnök megváltoztatott leiratát jóváhagyta, láttamozta a teljes struktúra, beleértve Répássy Róbert államtitkárt is - közölte Magyar.
A kegyelmi kérvényt is nyilvánosságra hozzák, abból kiderül, hogy ki készítette és jegyezte ellen a kérvényt. Azt is vizsgálják, hogy nyilvánosságra lehet-e hozni, a környezettanulmányt, amiben Magyar szerint gyomorforgató dolgok vannak leírva, mindenhol arról beszéltek, hogy K. Endre tökéletes munkát végzett, egyetértenek a kegyelem megadásával.
Felszólítja Sulyok Tamást, hogy tegye a puzzle másik részét a dologhoz, hozza nyilvánosságra a Sándor-palotában lévő dossziét, amiből kiderülhet, hogy milyen indokok alapján adhatott kegyelmet az akkori elnök. Jogos elvárása mindenkinek, az áldozatoknak főleg, hogy tisztán lássanak abban, hogy kinek a felkérésére vagy fenyegetésére írta alá a kérvényt Novák. Ha nem teszi meg Sulyok, indokolja meg, és adja be a lemondását.
Magyar Péter: Mindent elkövetünk az EU-s pénzek hazahozataláért
A három kormányszóvivő után Magyar Péter is ad tájékoztatást, arról beszél, hogy intenzív tárgyalásokat folytatnak az EU-s pénzek hazahozataláért. Jövő héten Brüsszelben erről már megállapodást írnának alá, augusztus végéig pedig intenzív törvényalkotási munka folyik majd, hogy teljesülnek a feltételek.
Közölte azt is, hogy António Costával, az Európai Tanács elnökével egyeztettek Ukrajna uniós csatlakozásának feltételeiről. Magyar részről fontos szempont a magyar kisebbség nyelvhasználati jogainak visszaszerzése, ez feltétele, hogy az EU megnyissa Ukrajna csatlakozásának az első fejezetét, erre Ukrajna is nyitottnak tűnik.