Levonuló építési vállalkozókkal találkozott a 24.hu stábja, amikor május közepén Balásy Gyula félkész, máriaremetei villájánál járt. Az egyik vállalkozó a lapnak azt mondta, hogy bár a propagandagyáros kapitulációs interjúja után még folytatták a munkát, mert Balásy bízott abban, hogy alkut tud kötni az új hatalommal, és marad elég forrása a 1500 négyzetméteres, 5-7 milliárdra becsült objektum befejezésére. Nem sokkal később azonban az építésvezető közölte velük, hogy leállnak, ezért mindenki vigye el a cuccát, építőanyagait.
A vállalkozó a lapnak azt mondta, hogy 60 százalékos készültségben lehet a ház, és még legalább fél év kellett volna a befejezéshez. Balásynak ezen kívül vannak luxuslakásai Floridában és Tihanyban van egy lebegő villája.
Miután Balásy felajánlotta az állami megrendelésekkel kitömött cégeit az államnak, a rendőrség közölte, hogy ezek a vállalkozások érintettek az úgynevezett vagyonkimenekítéssel kapcsolatosan indult eljárásban. Hűtlen kezelés és pénzmosás miatt nyomoznak. Ezen kívül a cégcsoporthoz köthető túlárazott szerződések miatt is nyomoznak ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanúja miatt.
Balásy Gyula cégei, a Lounge Communications, a Lounge Event és a New Land Media 2018 óta vetélytárs nélkül, zsinórban nyerték el a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda szinte valamennyi tenderét. Csak ebből a három cégből egyetlen év alatt tisztán 18 milliárdot vett ki Balásy, akinek vagyonát a tavaly májusban megjelent A 100 leggazdagabb magyar című kiadvány 79 milliárd forintra becsülte.
Az épület különlegessége, hogy teraszát nem a ház elé, hanem a ház alá helyezték el.
Így lesz a kék propagandaplakátokból óceánra néző panoráma.
A kékplakátos kampányokat gyártó cég vezetője szerint komoly szakmai tudás és emberi erőforrás van a cégeiben, és szeretné, ha ez a munka folytatódhatna, akár nélküle is. Az interjúban többször a könnyeivel küszködött.
Óriási üzlet kiszolgálni a kormány kommunikációs kampányát, egyetlen évben 9 milliárdos osztalékot hozott az udvari beszállítónak.
De van a cégcsoporttal kapcsolatban egy másik eljárás is, túlárazott szerződések miatt hűtlen kezelés gyanújával nyomoznak.