Az orosz-ukrán háború korábbi éveiben rendre elhangzott, hogy amíg az úgynevezett orosz középosztály és az elit (elsősorban Moszkvában és Szentpéterváron) nem érzi a saját bőrén ennek a háborúnak a terhét, addig hiába szenved rettenetes veszteségeket az orosz hadsereg a fronton, a Kreml viszonylag zavartalanul, komolyabb belföldi politikai kockázat nélkül folytathatja a háborút. A moszkvai elit és a nagyvárosi lakosság hallgatólagos beleegyezése ugyanis kulcsfontosságú volt Vlagyimir Putyin számára a stabilitás fenntartásához.
Az ukrán vezetés ezzel tisztában volt, ám ezeket a városokat kizárólag nagy hatóságú rakétákkal érhette volna el, amelyek használatát a nyugati szövetségesek – elsősorban az Egyesült Államok – szigorú korlátozásokhoz kötötték. Azt pedig az orosz eszkalációs fenyegetőzések hatására kategorikusan megtiltották, hogy az amerikai gyártmányú HIMARS és ATACMS vagy a francia-brit fejlesztésű Storm Shadow rakétákat mélyen orosz területen lévő célpontok ellen vessék be.
Ez a kiszolgáltatottság aztán arra sarkallta Ukrajnát, hogy sokkal nagyobb súlyt fektessen a saját gyártású fegyverek fejlesztésére. Mivel a nyugati fegyverekre vonatkozó tilalom a hazai gyártású eszközökre értelemszerűen nem vonatkozott, Kijev rohamtempóban kezdte el fejleszteni a saját, nagy hatótávolságú drónprogramját. Ebben kulcsszerepe volt a mostani védelmi miniszternek, Mihajlo Fedorovnak, aki még miniszterelnök-helyettesként és digitális átalakulásért felelős miniszterként elindította a Brave-1 nevű projektet, mely a tech startupokat – különösen a drónokat fejlesztőket – segíti abban, hogy ötleteiket közvetlenül a hadsereghez juttassák el. Szakértők szerint a Brave-1 volt az egyik fő oka annak, hogy Ukrajna drónipara ilyen gyorsan fejlődött: ez a koordinációs platform egyesíti a védelmi technológiai szektor összes szereplőjét, és többféle támogatást nyújt az innovatív védelmi projektek fejlesztésének felgyorsításához.
Fedorov megközelítése lényegében egy rugalmas, Szilícium-völgy típusú startup-ökoszisztémává alakította az ukrán hadiipart, lehetővé téve, hogy Kijev gyorsabban reagáljon az elektronikus hadviselés kihívásaira, mint a merev és centralizált orosz védelmi gépezet. Ennek pedig az idén lett meg a gyümölcse: a háború kezdete óta először 2026 márciusában fordult elő, hogy Ukrajna több nagy hatótávolságú drónt indított oroszországi célpontok ellen, mint amennyit Oroszország lőtt ki Ukrajnára. Eddig ez elsősorban az ország egyéb területeit érintette, a moszkvaiak továbbra is nyugodtan alhattak. Május 17-én azonban ennek is vége lett: több száz drón támadta az orosz fővárost, komoly kihívás elé állítva a légvédelmet.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.
Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia), Delfi (Észtország), Delfi (Lettország), Delfi (Litvánia).
A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.
Tech-fókuszú miniszter került a védelmi tárca élére Ukrajnában. Mihajlo Fedorovnak eddig is nagy szerepe volt a dróngyártás felpörgetésében, az adatalapú megközelítést most a mozgósításba is bevonnák.
Szakértők szerint a háborúban a kezdeményezést Ukrajna ragadta magához, szinte minden tekintetben egyre nagyobb terheket ró Oroszországra. Az ukránoknál van a drónfölény, egyszerre pusztítják az orosz energetikai infrastruktúrát és a logisztikát, sőt, Putyin szégyenszemre csak Zelenszkij „engedélyével” tudta megtartani minden idők legszegényesebb győzelem napi parádéját.