A kínai fegyveres erők tavaly év végén titokban mintegy 200 orosz katonát képeztek ki Kínában, és közülük néhányan azóta visszatértek Ukrajnába harcolni – írja a Reuters három európai hírszerző ügynökség és a hírügynökség munkatársai által megtekintett dokumentumok szerint.
A főként drónok használatára összpontosító kiképzéseket egy orosz–kínai kétnyelvű megállapodás rögzítette, amelyet 2025. július 2-án írtak alá magas rangú orosz és kínai tisztek Pekingben. A dokumentum szerint mintegy 200 orosz katonát tanítanak be Peking és a keleti város, Nanjing mellett, cserébe pedig több száz kínai katona is kiképzésben részesül oroszországi katonai létesítményekben.
Ha Kína operatív és taktikai szinten képez orosz katonákat, akik aztán Ukrajnában vesznek részt a harcokban, azzal sokkal közvetlenebbül csatlakozik be az európai kontinensen folyó háborúban, mint azt korábban tudtuk – értékelt egy hírszerzési forrás.
Az orosz és a kínai védelmi minisztérium nem reagált érdemben a Reuters információira. „Az ukrajnai válság kapcsán Kína következetesen objektív és pártatlan álláspontot képvisel, és a béketárgyalások előmozdításán dolgozik; ez következetes és egyértelmű, amit a nemzetközi közösség is tanúsít” – áll a kínai külügyminisztérium Reutersnek adott nyilatkozatában.
A hír aznap jelent meg, amikor Hszi fogadta Putyint Pekingben.