„A mai napon tájékoztattam a József Attila Színház igazgatóját, hogy lemondok a Ghost című darab rendezéséről. Köszönöm a társulatból azoknak, akik mellettem állnak. Sok sikert kívánok a következő évadra!”
– ezt a közleményt adta ki Eszenyi Enikő a Facebookon, így a rendező pár napon belül újabb bemutatótól esett el. Május végén a debreceni Csokonai Nemzeti Színház előbb felfüggesztette, majd múlt csütörtökön végleg törölte a jövő évadra meghirdetett, Primadonnák című produkcióját, amit Eszenyi rendezett volna. A Csokonai Színház igazgatója, Vadász Dániel a döntésnél a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozott.
Eszenyi Enikő Vadász döntése után – illetve 6 évvel azután, hogy több tucat kollégája munkahelyi abúzussal vádolta meg – nyílt levélben kért bocsánatot. A Vígszínház egykori igazgatója azt írta, sokáig azt hitte, „a próbák során tanúsított szenvedélyes, időnként nem megfelelő megnyilvánulásaimat igazolja az, ami végül a színpadon megszületik”, de mostanra megértette, hogy „semmilyen művészi eredmény nem ér annyit, hogy közben emberek sérüljenek vagy megalázva érezzék magukat”.
2020 márciusában, a Covid-lezárások első napjaiban a Vígszínház 15 korábbi dolgozója, köztük Stohl András, Lengyel Tamás és Kovács Patrícia nyilvános levélben írtak arról, hogy Eszenyit verbális erőszak és agresszív vezetői kommunikáció jellemzi. A levélhez később többtucatnyian csatlakoztak aláíróként, napok múlva pedig már a meglévő tagok közül Börcsök Enikő és Halász Judit is lelki terrorról beszélt. Eszenyi „a maga és mások méltóságának megőrzése érdekében” visszavonta az épp akkor beadott igazgatói pályázatát, és befejezte a munkáját a Vígszínházban, aminek ekkor már közel 40 éve az egyik legmeghatározóbb tagja volt. (via Telex)
A Vígszínház volt igazgatója szerint semmilyen előadás nem ér annyit, hogy közben emberek sérüljenek.
A Primadonnák című produkció előkészületeit május 23-án függesztették fel a biztonságos, aggályoktól mentes munkakörnyezetre hivatkozva a Csokonai színházban.
Június 30-ig döntenek a produkció sorsáról.