Vádemelés lett abból, hogy nem küldtek időben mentőt Gálvölgyi Jánosért

belföld

Vádat emeltek két mentésirányító, egy betegszállítás felvevő és egy mentésvezető ellen, pénzbüntetést és foglakozástól eltiltást indítványozva – közölte kedden a Fővárosi Főügyészség. Bár a sajtóközleményben nem említették, a dátum és az eset körülményei alapján ez minden bizonnyal az az eset volt, amikor 2023. május 10-én reggel az akkor 74 éves Gálvölgyi János nagyon rosszul lett az otthonában. Az egyik lánya hívott érte mentőt, a telefonban elmondta, hogy az apja nem kap rendesen levegőt és félrebeszél. Végül, miután a mentő bő fél óra után sem indult el érte, a lányai vitték kórházba.

Fotó: Mehes Daniel/Daniel - stock.adobe.com

A vádiratot ismertető közlemény szerint az eset 2023. május 10-én történt, amikor „egy nő az édesapja nehézlégzése és egyéb panaszai miatt mentőt hívott egy budapesti címre”. A hívást egy vidéki szolgálati helyen dolgozó női mentésirányító fogadta – ő lett az egyik vádlott –, aki „beszélt még a rosszul levő sértett feleségével is telefonon”. A mentésirányító a hívás végén „mentőegység küldését ígérte, azonban ezt végül nem tette meg, az esetet nem kezelte a megfelelő sürgősségi szint szerint”. A nő beszélt egy fővárosi betegfelvevő kolléganőjével, de az „szintén nem intézkedett kellőképpen”, a mentésirányítót egyikük sem vonta be. Az ügyészség szerint ugyan „a mentésirányító férfi észlelte az esetet a rendszerbeli adatokból, azonban ő sem intézkedett mentő küldése iránt”.

Miután háromnegyed óra múlva sem érkezett mentő, a vádirat szerint a rosszul lévő férfi másik lánya is hívta a segélyhívót, őt egy másik vidéki mentésirányítóhoz kapcsolták (ő az ügy negyedik vádlottja). Ez a férfi a hívót arról tájékoztatta, hogy az adott címre még nem indítottak mentőegységet, majd a továbbiakban a beteg állapota felől érdeklődött. A hívó ekkor már nem adott további tájékoztatást, ezért a mentésirányító elköszönt és bontotta a vonalat.

Gálvölgyi lánya ezt akkor így idézte fel: „Megpróbált az úriember beszélni velem, hogy hogy érzi magát az édesapám, de elmondtam neki, hogy nem értek hozzá, hiszen nem vagyok orvos, azt látom, hogy nem kap rendesen levegőt és félrebeszél. Valóban emelt hangon mondtam mindezt. Ekkor közölte, hogy velem nincs mit beszélnie, és rám tette a telefont.”

Az ügyészségi közlemény szerint „a mentő iránti kérés kezelése során a vádlottak nem a tőlük elvárható gondossággal és körültekintéssel, valamint nem a munkaköri leírásuk, a szakmai szabályok és protokoll betartásával jártak el (…) A vádlottak mulasztásai miatt az életveszélyes állapotban lévő sértett mielőbbi szakszerű mentőellátása teljesen elmaradt”.

Az ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolta meg a két nőt és két férfit. Pénzbüntetést kért rájuk, valamint indítványozta, hogy tiltsák el őket határozott időre a foglakozásuk gyakorlásától. A vádirat azt is indítványozta, hogy a vádlottak fizessék meg a felmerült több mint 1 millió forintos bűnügyi költséget.

A mentőszolgálat egyébként már két nappal az eset után elismerte, hogy hibáztak Gálvölgyi János segélyhívásánál, az ügyet aztán belső vizsgálat is követte, ami a mentős diszpécser elmarasztalásával zárult.

Kapcsolódó cikkek