A Promenad24 szolgálati közleményben tájékoztatta olvasóit, hogy internetes oldala határozatlan időre felfüggeszti a tevékenységét. A következő időszakban a Facebookon lesznek elérhetőek, ahol „továbbra is ki fogjuk mondani az igazságot, közéleti kérdésekben pedig ugyanolyan következetesek leszünk, mint korábban”.
A Lázárhoz Jánoshoz szorosan köthető lap megköszönte olvasóinak, hogy „sok éven át mellettünk voltak, hittek bennünk és minket választottak”. „Értük is tettük, amit helyesnek gondoltunk. Bár más keretek között, de folytatjuk a munkát, követőinkre számítunk a jövőben is.”
A hódmezővásárhelyi újság évek óta Lázár revolverlapjaként működött. Ők írtak 2025 szeptemberében lejárató cikket Szabó Zsolt hódmezővásárhelyi rendőrkapitányról, aki néhány nappal később öngyilkos lett, és egy hónappal később ők hozták nyilvánosságra a Tisza Párt applikációjából adatszivárgással/lopással megszerzett neveket a helyi választókerületből.
De 2024 februárjában ők jegyezték „A buzizó polgármester és az »európai fideszes« meleg kézfogásai” című cikket is, amiben azon háborogtak, hogy Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kezet rázott Márki-Zay Péterrel, ráadásul még rezsitámogatást és egyéb fejlesztési forrásokat is ígért neki.
Korábban a lap tulajdonosa volt Lázár János gimnáziumi évfolyamtársa, Bada János, akit júniusban bocsátottak el a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatói pozíciójából.
Lejárató cikk jelent meg a Lázár János-közeli lapban Szabó Zsolt rendőrkapitányról, aki engedte, hogy a batidai kastély közelében tartsanak politikai demonstrációt. Szabó Zsolt napokkal később öngyilkos lett. Hódmezővásárhelyen sokan gyászolnak, és dühösek, mert egyértelműnek tartják az összefüggést.
A Promenad24 nem egyszerűen fideszes lap: ha kell, Lázár párton belüli ellenfeleinek is nekimegy. Most Szabó Zsolt esete világít rá az emberi méltóságot semmibe vevő módszereikre.
Bada János az előző közlekedési miniszter, Lázár János gimnáziumi évfolyamtársa volt.
A Promenád24 volt az is, amely a városi rendőrfőkapitányt támadta be, aki ezután öngyilkos lett.