Délelőtt Hankó Balázsnak, délután Tuzson Bencének üzente meg Magyar Péter, hogy büntetőeljárások indulhatnak ellenük a közeli jövőben.
„Hankó Balázs néhány napig még megpróbálhat bebújni az általa utasított beosztottjai mögé, de a tettei következményét senki nem kerülheti el.”
„Tuzson Bence bukott igazságügyi miniszter most éppen ügyészeket, nyomozókat és bírókat fenyeget, ahelyett, hogy egy jó védőügyvédet keresne…”
A Hankó minisztériuma által intézett NKA-ügyben a közelmúltban újabb gyanúsítottak vettek őrizetbe, köztük az exminiszter volt kabinetfőnökét.
Vele együtt már heten, köztük Bús Balázs, az NKA korábbi alelnöke van letartóztatásban. A gyanú szerint a titkos, 17 milliárdos keretből fideszes celebeket és fideszes képviselőjelöltek választás előtti kampányrendezvényét, valamint Fideszhez köthető szervezeteket támogattak.
Az ügyben nyomozók foglalták le kedden a Fidesz teljes kommunikációs rendszerét és adatbázisait is a párt szervereit biztosító központban.
A Fidesz közleménye szerint Magyar „így már nemcsak a Fidesz szervereinek lefoglalására ad utasítást, hanem volt kormánytagok bebörtönzésére is”.
Szerintük „a miniszterelnök önkényes eljárása, amellyel bűnüldöző hatóságoknak ad politikai utasítást, bűncselekmény, amely nem maradhat következmények nélkül”.
A volt igazságügyi miniszter Tuzsonnak pedig azután üzent a miniszterelnök, hogy Tusványoson arról beszélt, „akik a mostani rendszernek a felépítésében részt vesznek, fel lesznek jegyezve, és előbb-utóbb felelni fognak”. Beszámolónkat a panelbeszélgetésről, ahol ez elhangzott, itt lehet elolvasni. Nem világos, Magyar Tuzson esetében pontosan milyen ügyre gondolt.
A Telex megszerezte azt a dokumentumot, ami feltehetően a tagok elé került, és ebben csak a Márai- és a Jókai-program szerepel.
Tuzson a Védvonalat szervező Czunyinéval beszélte meg, hogy szűnt meg a jogállamiság, milyen kuláklistákkal álltak elő a tiszások – de Kötter Tamás és Hal Melinda azt is kitárgyalta a tusványosi beszélgetésen, hogy miért hasonlít a fiatalok agya a bűnözőkére.
Most már heten vannak őrizetben.
Havasi Bertalan önkényt emlegetett, aztán elmondta az ügyészség, miért jártak el.