Vučić a koszovói szerbeket is ellátó Ibar folyó elterelésével fenyegette meg Koszovót

külföld

Szerbia megváltoztathatja az Ibar folyó medrét saját területén, válaszul arra, ahogyan szerinte a pristinai hatóságok a koszovói szerbekkel bánnak – vetette fel Aleksandar Vučić szerb elnök. Koszovói szerb politikusok elítélték a kijelentést, mivel az Ibar folyó látja el a koszovói szerbeket is – vízzel és árammal egyaránt. A szerb államfő szerint viszont már szakembereket is felkértek annak megvizsgálására, hogy miként lehetne megváltoztatni a folyó útvonalát.

Fotó: MARTIN BERTRAND/Hans Lucas via AFP

Az Ibar Szerbia középső részéről folyik Koszovó területére, ahol a folyó felduzzasztásával hozták létre a Ujman/Gazivoda víztározót. A víztározó és az Ibar-Lepenac vízrendszer stratégiai jelentőségű Koszovó számára, a helyi vízerőmű által termelt áram a koszovói villamosenergia-ellátásban játszik szerepet, míg az Ibar-Lepenac rendszer a lakosság vízellátását is szolgálja.

A bejelentés előzménye, hogy valamivel több mint egy hónap alatt 17 szerb tulajdonú épületet bontottak le Koszovó északi részén, az Ujman-tó (szerbül Gazivoda) környékén, az Iber-Lepenc állami vízgazdálkodási vállalat tulajdonában lévő területeken. A bontási kampány június végén indult, sajtóértesülések szerint mintegy nyolcvan épületet érinthet Koszovó északi részén, ahol a szerb kisebbség többsége él.

Hídépítés a koszovói szerbeket és albánokat elválasztó Ibar folyón 2025-ben.
Fotó: ERKIN KECI/Anadolu via AFP

Az Európai Unió és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) már felszólította a koszovói hatóságokat, hogy azonnal függesszék fel a bontásokat, és tartsák tiszteletben a tulajdonhoz való jogot, valamint a jogi eljárásokat. Az EU koszovói képviselete kifogásolta, hogy a bontások annak ellenére folytatódtak, hogy az érintettek a megadott határidőn belül bírósághoz fordultak. Koszovóban mintegy százezer szerb él, az ország északi részén körülbelül ötvenezer főre tehető nagyobb tömböt képeznek.

Rada Trajkovic, a Koszovói Szerbek Európai Mozgalmának elnöke szerint Vučić a közelgő választások miatt szólalt meg, valójában belpolitikai céljai vannak vele. Trajkovic elmondta, hogy a vízhez való hozzáférést az ENSZ emberi jogként ismeri el, a szóban forgó víztározó pedig a koszovói szerb közösség vízellátásában is szerepet játszik.