Köszönjük, hogy velünk tartottak
Búcsúzunk!
A beszédet ebben a cikkben foglaltuk össze.
Búcsúzunk!
A beszédet ebben a cikkben foglaltuk össze.
A Fidesz ellenzékben még támogatta, hogy Baka András legyen a Legfelsőbb Bíróság elnöke, hatalmon már nem bírták elviselni a kritikáit, és rövid úton megszabadultak tőle. De ez nem volt elég, meg is alázták. Létezik annál nagyobb elégtétel, hogy most ő a köztársasági elnök?
majd zárásként elénekelték a Szózatot.
A jog ritkán kíván tökéletes megoldást, inkább kereteket teremt arra, hogy a vitákat szabályok közt rendezik. A köztársasági elnök feladata is hasonló Baka szerint.
Sokszor kellett a történelem során újrakezdeni, de a súlyos törések után mindig voltak nemzedékek, amelyek képesek voltak közösséget, országot építeni. Baka szerint most megint ez a feladat. Nem lehet visszatérni ahhoz, ami régen volt, az eltelt idő megváltoztatta az országot, Európát és a világot is.
A változás nem egy elveszett múlt helyreállításának lehetősége - folytatta az elnök. Tanulni kell abból, amit jól csináltunk, és abból, amit elrontottunk. "Nem egy régi Magyarországot kell visszakapni". Baka szerint az a kérdés, hogy képesek vagyunk-e olyan országgá válni, ahol egy gyerek jövőjét nem a születési helye dönti el, ahol megbecsülik az ápolót és tanárt, ahová szívesen térnek vissza a külföldön élők, és ahol az idős ember nem érzi magát feleslegesnek. Az állam nem önmagáért, hanem az emberért van - zárta beszédét Baka András.