Ritka, hogy egy új parlamenti képviselő rögtön az eskütételével reflektorfénybe kerül. A fideszes Hortay Olivérnek és Palóc Andrénak azonban sikerült. A fiatal politikusok ugyanis belehibáztak az esküjük szövegébe, Magyar Péter pedig egyből virtuális támadást indított ellenük. A miniszterelnök kirakott egy videót a bakiról, és azt írta, hogy „a Megafonból importált két új fideszes képviselő bemutatta a valaha volt legnevetségesebb eskütételt a parlamentben”.
A történtekre a fideszesek is reagáltak. Palóc André azt mondta, azért bakizott, mert nem volt rá felkészülve, hogy Magyar Péter a háta mögül folyamatosan méltatlan bekiabálásokkal zavarja meg az eskütételét. Hortay Olivér pedig arról beszélt, sejtette, hogy balhé lesz, de arra nem számított, hogy a miniszterelnök az esküszöveg alatt két méterről froclizja majd őket.
Azonban még a Bohár Dániel által feltöltött felvételek alapján is az látszott, hogy Magyar csak az eskütétel előtt szólt Palócékhoz, az eskütétel alatt nem mozgott a szája, és csak grimaszokat vágott a baki pillanatában.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Több ember ellen is fegyelmi eljárást indított az Eötvös Loránd Tudományegyetem a fonyódligeti gólyatáborában történtek nemi erőszak miatt, és felfüggesztette a hallgatói önkormányzati elnökség tevékenységét.
Napi átlagban 31-et posztolt márciusban, bírni fogja Hortay Olivér.
Elengednék azokat, akik eddig ellógták az ülések nagy részét.
Azóta a videót Palóc André privátra állította, így azt nem lehet megnézni. Hivatalos kormányzati felületeken nem jelent meg a javított verzió.
Az Orbán által megbízott Palóc André annyira belelkesült, hogy a saját főnökét, Nagy Mártont is beléptette a gazdasági polgári körbe. És ott van még egy rakás, a kormányt támogató szervezet munkatársa is.
A kreatívot egy fókuszcsoportos kutatás után változtatták meg, az utcára került példányokról később az egész kézfejet eltüntették. Belenéztünk a Rogán vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációs szerződéseibe.
Az Orbánt kísérő delegációban helyet kapó kormánypárti újságírók és politikai influenszerek elkezdtek posztolni a repülőről.
Megnéztük, milyen módszerekkel dolgoztak a Washingtonba szállított politikai megmondóemberek, és milyen kattintásszámokat, nézettséget szállítottak a Fidesznek.