Lezárult a NER újabb fejezete: Polt Péter távozott az Alkotmánybíróságról

POLITIKA

Szeptember elsejével távozott az Alkotmánybíróság éléről Polt Péter, volt legfőbb ügyész. Az Alkotmánybíróságon – és annak élén – kevesebb, mint másfél évet töltött: 2025. májusában választották meg, most pedig azért kellett lemondania, mert az Alaptörvény 17. módosítása értelmében 70 év fölött senki nem lehet a testület tagja.

Ezt a módosítást is megpróbálta megsemmisíttetni a Fidesz, de lepattant az Alkotmánybíróságról, miután a többség elég hosszan elmagyarázta, hogy nincs hatáskörük vizsgálni egy alkotmánymódosítást. Néhányan – köztük Polt Péter – a végsőkig kitartottak, és a Fidesz érvei mentén amellett voltak, hogy igenis van erre lehetőség. Polt azzal sem értett egyet, mikor több alkotmánybíró napirendre se akarta venni Sulyok Tamás kérdéseit, amivel a leváltásának vágott volna alá. Hét bíró végül kizáratta magát, így az ügy lekerült a napirendről.

Fotó: Németh Dániel/444

Legfőbb ügyészként ennél jóval komolyabb szerepe volt, őt tartották a Fidesz golyófogójának. Ennek jelei az első etapban, már a szocialista kormányok idején is megmutatkoztak, mikor fontos szerepe volt abban, hogy az első Orbán-kormány gyanús ügyei nem jutottak el vádemelésig a szocialista kormányok alatt. A NER alatt szinte végig – 2010. decemberétől 2025. júniusáig – ő volt a legfőbb ügyész, a NER kiépülését számos intézkedése, illetve annak hiánya segítette. A trafikmutyitól kezdve az Elios-ügy kezeléséig számos ügyben lehet neki hálás a volt pártja, mert amúgy régen a Fidesz tagja volt.

Nem véletlen, hogy az Alaptörvény elfogadása után Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter arról posztolt, ezzel megszűnt Polt Péter védettsége, amit sokkal fontosabbnak tartott, mint hogy Sulyok is távozik. Így ugyanis Polt is számot adhat majd tetteiről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal előtt. Polt közleményben tiltakozott a poszt ellen, arra hivatkozva, hogy a miniszter semmilyen konkrét jogsértést vagy bizonyítékot nem nevezett meg, mégis tényként közölte, hogy majd számot kell adnia tetteiről.

Polton kívül másik három alkotmánybíró – Haszonicsné Ádám Mária, Juhász Miklós és Lomnici Zoltán - is távozott szeptember elsejével a testületből, a volt miniszter Hende Csaba pedig már korábban, szintén az Alkotmánymódosításhoz kötődően volt kénytelen lemondani. Hende helyett már választott új tagot a Tisza, a most távozók pótlására 60 napjuk van.

Kapcsolódó cikkek

Hende Csaba sem maradhat tovább alkotmánybíró

15 alkotmánybíróból ötöt cserél le az alaptörvénymódosítással a Tisza. Hende Csaba távozik leghamarabb.

Windisch Judit
POLITIKA

Gajdos László: Polt Péter védettsége megszűnt

Így ő is mehet a Vagyonvisszaszerzési Hivatal elé, mint minden más államtitkár - írta a miniszter.

Windisch Judit
POLITIKA

Távozik Polt Péter, a Fidesz golyófogója, de újabb fontos posztot kap

Eddig csak a Fidesz „belső alkotmánybíróságát” vezette, most a valódit fogja. Polt Péter a korhatár eltörlése után lépett be a Fideszbe, volt egyéni képviselőjelölt, az MSZP–SZDSZ-koalíció pofozógépe. 2010 után olyan ügyekből nem lett semmi, mint az Elios, a trafikmutyi, a belvárosi ingatlanbotrány vagy a Híd a munka világából program.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Minden fideszes beadványt elkaszált az Alkotmánybíróság

Sulyok Tamás eltávolítását is megtámadta a Fidesz, nem járt sikerrel. Az egyik alkotmánybírónak Orwell jutott eszébe. Magyar Péter azt írta, akkor ez is pipa, a Fidesz meg úgy ír lefejezett alkotmánybíróságról, hogy még csak Hende Csaba távozott.

Windisch Judit, Haszán Zoltán
POLITIKA

Hét alkotmánybíró érintettségre hivatkozva kizáratta magát az ügyből, hogy ne tárgyalhassa Sulyok beadványát az Alkotmánybíróság

Heten már elegen vannak ahhoz, hogy befagyjon a beadvány sorsa, és ezzel elvileg Polt sem tud mit kezdeni. Pedig információink szerint már elkészült a Sulyokot támogató határozati tervezet.

Windisch Judit
POLITIKA